Európa kiszárad és elolvad – a klímaváltozás két arca

• Környezetvédelem
• 2025. szeptember 26.
• 0

Soha nem mértek olyan mértékű aszályt Európában, mint az idei augusztusban. Közben az Alpok gleccserei drámai tempóban húzódnak vissza, köztük a híres olaszországi Ventina is, ahol 130 év után leálltak a hagyományos mérések.

A két jelenség ugyanannak a folyamatnak a része: a globális felmelegedés hatásai immár Európa vízkészleteit, élelmiszer-termelését és ökoszisztémáit egyaránt fenyegetik.

Rekord szárazság – Európa fele vízhiánnyal küzd

Az Európai Unió Aszálymegfigyelő Intézete szeptember közepén közzétett elemzésében lesújtó képet festett a kontinens idei nyaráról. A felmérés szerint 2025 augusztusa volt a legszárazabb hónap Európában és a Földközi-tenger térségében a 2012 óta vezetett mérések történetében.

Tavaly augusztusban még „csupán” a térség 36 százalékát sújtotta aszály, idén azonban májusra ez az arány már 52 százalékra nőtt, augusztusban pedig elérte az 53 százalékot.

Ez 23 százalékkal magasabb a 2012–2024 közötti augusztusi átlaghoz képest, ami mindössze 30 százalék körül mozgott. A kutatók szerint gyakorlatilag minden hónapban újabb rekord született idén az aszály mértékében.

A legsúlyosabb helyzet Kelet-Európában és a Balkánon alakult ki: Bulgária, Koszovó, Szerbia és Észak-Macedónia területének több mint 90 százalékát sújtotta a szárazság, Szerbiában pedig a talaj 61 százalékát a legmagasabb riasztási szintre kellett emelni. Nyugat-Európa sem úszta meg: Portugáliában a földterületek 70 százaléka szenvedett vízhiányban, Franciaországban pedig a terület kétharmadán okozott gondot a csapadékhiány és a hőhullámok együttes hatása.

A probléma azonban messze túlmutat a kontinens határain. Az uniós intézet szerint a szélsőséges szárazság idén Örményországban, Georgiában és Libanonban is pusztító volt, elérve a 96–99 százalékos érintettséget. Ez jól mutatja, hogy a Földközi-tenger térsége egészében egyre sebezhetőbbé válik.

Az olvadó jég figyelmeztetése

Miközben a kontinens déli és keleti része a szárazsággal küzd, az Alpokban egy másik drámai folyamat zajlik: a gleccserek példátlan ütemben húzódnak vissza. A Ventina gleccser Észak-Olaszország Lombardiában található, és a régió egyik legnagyobb jégáramlata. A kutatók azonban idén nyáron kénytelenek voltak leállítani a több mint 130 éve folytatott terepi méréseket.

Ennek oka, hogy a terület annyira instabillá vált – kőomlások, törmelék és erózió veszélyeztette a mérési pontokat –, hogy a hagyományos módszerek már nem biztonságosak. Mostantól csak drónokkal és távoli szenzorokkal követik nyomon a gleccser sorsát.

A számok magukért beszélnek: 1895 óta 1,7 kilométerrel rövidült meg a Ventina, ebből csak az elmúlt tíz évben 431 métert veszített. A zsugorodás üteme 2021 után vált igazán drámaivá.

Andrea Toffaletti gleccserkutató emlékeztetett: az 1980-as évekig még remélhettük, hogy a folyamat lassúbb, de az elmúlt negyven évben egyértelmű gyorsulás tapasztalható.

Az Alpok a világátlagnál is sebezhetőbb. Itt kétszer gyorsabban emelkedik az átlaghőmérséklet, mint globálisan, így nem meglepő, hogy a térség jégmezőinek több mint 64 százaléka már eltűnt.

Közös ok: a klímaváltozás

A két jelenség – a kontinens kiszáradása és a gleccserek olvadása – látszólag két véglet. Valójában azonban ugyanannak az éghajlati folyamatnak a különböző megnyilvánulásai. A globális felmelegedés egyszerre hoz szélsőséges hőséget, elhúzódó aszályokat, heves áradásokat és gyorsuló jégolvadást.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint a 21. század első két évtizedében Európában kétszer olyan gyorsan nőtt az átlaghőmérséklet, mint a világ többi részén.

Ez azzal jár, hogy a mezőgazdaság és az energiaellátás egyre bizonytalanabb, miközben a vízhiány és az árvizek váltakozva fenyegetik a lakosságot. Az aszály közvetlenül veszélyezteti a terméshozamot, a takarmányellátást és az ivóvíz-készleteket. A gleccserek eltűnése pedig a folyók vízhozamát és a hidroenergiát érinti, ami szintén kulcskérdés Európa energiaátállásában.

A tudósok hangsúlyozzák: ezek a folyamatok egymást erősítik. A szárazabb talajok kevésbé tudják visszatartani a vizet, így az árvizek is pusztítóbbak lehetnek. A gleccserek olvadása rövid távon ugyan több vizet ad a folyóknak, hosszú távon azonban éppen a forrás apadását jelzi.

Ha a jelenlegi trend folytatódik, a jövő évtizedekben Európa éghajlata alapvetően átalakulhat. A mediterrán térségben a sivatagosodás, Észak- és Közép-Európában pedig az áradások és az instabil vízellátás válhat mindennapossá.

Forrás: green.hu