A pörbölyi titán
Igazi faóriás várja a természetbarátokat Pörböly közelében, amelyért érdemes egy kis kitérőt tenni, hiszen pazar látványban lesz részük azoknak, akiket vonzanak a természeti különlegességek.
A Gemencz Zrt. tájékoztatása szerint a Móricz-Duna partján, a gemenci ártéri erdőben álló csomoros fekete nyár 2013. szeptemberétől hivatalosan is Magyarország legnagyobb kerületű fája. A négy sarjból összenőtt, de egy gyökérzettel rendelkező óriás mintegy 100 éves, 35 méter magas, mellmagasságban mért kerülete pedig több mint 12 méter.
A fa legkönnyebben az 55-ös útról letérve, a bajai Duna-híd lábánál lévő Potyka csárdától indulva közelíthető meg. A zöld nyárfalevél jelzést követve körülbelül 4 kilométeres gyaloglással érünk a faóriáshoz.
Forrás Gemencz Zrt.
- Mosogatógép vagy kézi mosogatás? – Melyik használ kevesebb vizet és energiát?
- Gemencen ismét testközelből élheted át a szarvasbőgés varázsát
- Egy ritka időjárási jelenség lassította az antarktiszi jégtakaró fogyását
- Tiltott növények a magyar kertekben: komoly bírság is lehet a vége
- Ősszel is van mit ültetni: 20 növény, amelynek kedvez a hűvös idő
- Tele a hűtő vagy inkább üres? – Hogyan használjuk energiatakarékosan a hűtőszekrényt?
2026. szeptember 5.
Mit tanulhat egymástól Magyarország és Kína a vízgazdálkodásban?
2026. szeptember 4.
Avarégetés helyett komposztálás: Mit kezdjünk a lehullott levelekkel?
2026. szeptember 4.
Zöldnek mondják, de tényleg az? Így ismerhetjük fel a greenwashingot
2026. szeptember 3.