Óriási az érdeklődés a vállalati e-autó program iránt
- Zöld rendszám
- 2025. február 10.
- 0
A teljes keretösszeg háromnegyedére érkezett már be igény a vállalati e-autó programban - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
Azt írták, a 30 milliárd forintos forrásmennyiség közel negyedét már ki is fizették a nyertes pályázóknak.
A minisztérium emlékeztetett, a kormány járművenként 2,8 és 4 millió forint között ad támogatást a céges autóflották zöldítéséhez, klímabarát személygépkocsik, kisteherautók és kisbuszok megvásárlásához. Egy gazdasági társaság foglalkoztatottjai számának függvényében 2,8-64 millió forintot kaphat, a lehetőség március végéig áll nyitva a hazai vállalkozások előtt.
Bejegyzésükben úgy fogalmaztak, az egy éve indult program csökkenti a hagyományos hajtású gépkocsik árelőnyét. A tiszta és csendes elektromos autók elterjedése mérsékli a legnagyobb szennyező közlekedés károsanyag-kibocsátását, javítja a települési életminőséget. A pályázat jóvoltából, a versenyképesebb beszerzési áron túl a cégek számára a környezetkímélő járművek üzemeltetése, karbantartása is olcsóbb.
Az Energiaügyi Minisztérium közölte, a több mint 4900 beérkezett kérelem összértéke meghaladta a 22,5 milliárd forintot, a megítélt és leszerződött támogatások pedig már a 17,5 milliárd forintot közelítik. A teljes keret majdnem negyedét már el is utalták a sikeresen pályázóknak.
Hozzátették, a jövő a zöldenergiáé, a kormány a futó programokban 260 milliárd forinttal ösztönzi a termelését és tárolását az otthonokban, ipartelepeken és gépjárművekben. Jelezték, az elektromobilitás térnyerését szolgáló másik kiírás, az országos lefedettség elérésének érdekében 28 milliárd forinttal járul hozzá a vidéki töltőhálózat fehér foltjainak felszámolásához.
- Légkondi helyett zöld oázis: így hűtik a növények az erkélyt és a lakást
- A Velencei-tó jövője nem csak a vízpótláson múlhat
- Ritka égi találkozás: együtt látható a Mars és az Uránusz július elején
- A hőség nemcsak minket, hanem a vízkészleteket is próbára teszi
- A nagy hőség a vízellátást is próbára teszi – ezt kérik a szakemberek
- Jelentős ökológiai vízpótlás fejeződött be a Bodrog és a Hernád térségében
2026. július 3.
Nemcsak az aszály a gond: rengeteg víz vész el Magyarországon
2026. július 1.