Nagy István: növekszik az ország erdőterülete
- Környezetvédelem
- 2025. március 4.
- 8
- 0
Megfelelő ütemben halad a 2019- ben indult Országfásítási program megvalósítása, az elmúlt években 184 millió fát ültettek az erdőgazdaságok, települések - közölte az agrárminiszter pénteken Leányfalun.
Nagy István kifejtette, hogy a tárca vezetése stratégiai elemként tekint az ország erdővagyonára és célja, hogy az erdők összterületének jelenlegi 24 százalékos arányát 27 százalékra növelje. Az erdők fontos szerepet töltenek be az élhetőbb környezet kialakításában – fűzte hozzá.
Élénk az érdeklődés a program részeként a települések fásításának folytatására, amelynek keretében eddig 1500 városban, faluban 56 ezer sorfát ültettek el, ehhez 2,5 milliárd forint támogatást nyújtott a minisztérium – hívta fel a figyelmet Nagy István.
A miniszter arról is szólt, hogy az Országfásítási program folytatásaként újabb, összesen 64 milliárd forint összegre pályázhatnak a gazdaságok. A terv szerint a telepítést követő 12 évben az erdőtelepítés miatt kieső mezőgazdasági jövedelem után kompenzáció jár a gazdálkodóknak és a területalapú támogatás is marad. Külön támogatás jár a mezővédő erdősávok, fasorok és a fás legelők kialakítására – tette hozzá a miniszter.
A tárcavezető hangsúlyozta, a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka két hét múlva indul. Mivel a korábbinál nagyobb volt az érdeklődés, ezért úgy döntöttek, hogy 21 300 darabra emelik az igényelhető fák számát, így az összes, több mint 1700 érdeklődő település fához juthat. 2026 tavaszára pedig már meghaladja a 76 ezret az elültetett sorfák száma országszerte a vidéki településeken, a cél az, hogy ez a szám jövőre elérje a százezret.
Nagy István ismertetése szerint a kormány a korábbi költségvetési időszakhoz képest háromszor annyi, 310 milliárd forintot fordít az erdők megőrzésére, minőségének javítására.
Elmondta azt is, hogy az elmúlt években a legtöbb erdőt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyében gyarapították.

- Az 5000 éves indiai csodamódszer
- Kukába gyűrt őszi lombok, bezsákolt élővilág
- Ezek a halak tele vannak nehézfémmel
- Óvodások és iskolások a fenntarthatóság élvonalában
- Zöld jövő az út mentén – több ezer fa telepítését kezdték meg országosan
- Tudatos jövő: Magyarország is felkerült az Európai Hulladékcsökkentési Hét térképére
2025. november 16.
Óriási darázsfészek egy dévaványai padláson – mindenki ellenőrizze a házát!
2025. november 16.
Komposztálás télen? Igen, lehetséges!
2025. november 16.
Fenntarthatóság a mindennapokban: apró lépések, nagy hatás
2025. november 15.
Kihalt a Vértes titkos fája, ami a világon csak itt élt
2025. november 15.
EM: több mint kétezer BYD gépkocsira érkezett támogatási kérelem
2025. november 15.