Már csaknem 400 pályázat érkezett a Virágos Magyarország pályázatra!
Csaknem 400 pályázat érkezett be az idén már 32. alkalommal meghirdetett Virágos Magyarország pályázatra.
Az országos környezetszépítő verseny legnépszerűbb kategóriái 2025-ben az Év főtere és az Év fasora. A program népszerűségét bizonyítja, hogy a kistelepülések kiemelkedő számban jelentkeztek a versenyre.
A pályázatok értékelése és a személyes zsűrizés időszaka júniusban indul el, ennek során 180 önkéntes szakértő járja be az országot. A szakmai zsűri kiemelt figyelmet fordít az újonnan megvalósított zöldfelületi beruházásokra, innovatív környezettudatos megoldásokra és a helyi közösség akcióira, mint például a virágosítási versenyek vagy közös faültetések.
A díjátadót novemberben tartják meg, ahol több mint 50 szakmai és közel 30 támogatói elismerést adnak át. A fődíj kategóriagyőztesei azt a lehetőséget is elnyerik, hogy Magyarországot képviseljék a nemzetközi környezetszépítő megmérettetés, az Entente Florale Europe jövő évi mezőnyében – áll a közleményben.
A tájékoztatás szerint a Virágos Magyarország szervezőbizottsága, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalata, a Visit Hungary ezúttal is a településméret szerinti öt kategóriában hirdette meg a versenyt. A szervezők új különdíjjal készülnek: az öt legkisebb, 500 fő alatti regisztrált falu értékes, klímatűrő virágokat, fákat és cserjéket tartalmazó ajándékcsomagban részesül, összhangban az idei verseny egyik fő célkitűzésével, a klímatudatos szemléletmód gyakorlati megvalósításával.
- Az 5000 éves indiai csodamódszer
- Kukába gyűrt őszi lombok, bezsákolt élővilág
- Ezek a halak tele vannak nehézfémmel
- Óvodások és iskolások a fenntarthatóság élvonalában
- Zöld jövő az út mentén – több ezer fa telepítését kezdték meg országosan
- Tudatos jövő: Magyarország is felkerült az Európai Hulladékcsökkentési Hét térképére
2025. november 16.
Óriási darázsfészek egy dévaványai padláson – mindenki ellenőrizze a házát!
2025. november 16.
Komposztálás télen? Igen, lehetséges!
2025. november 16.
Fenntarthatóság a mindennapokban: apró lépések, nagy hatás
2025. november 15.
Kihalt a Vértes titkos fája, ami a világon csak itt élt
2025. november 15.
EM: több mint kétezer BYD gépkocsira érkezett támogatási kérelem
2025. november 15.