Két hét alatt megtelt vízzel a korábbi körösi folyókanyarulat
- Jó hírek, Környezetvédelem
- 2025. szeptember 1.
- 128
- 0
Drónfotókon mutatta meg a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig), hogyan halad a vízvisszatartás a Körösladányi öntözőrendszer hatásterületén elhelyezkedő mélyfekvésű területeken és érvonulatokon Gyomaendrőd térségében.
A megjelent képeken jól látszik, hogy az elmúlt két hét során hogyan telítődött vízzel a korábbi folyókanyarulat.
„A kiterülő víz segít a környező területek talajvízkészletét pótolni a beszivárgás által” – írta a Kötivizig.
Mint ismeretes, a „Vizet a tájba” program keretein belül felajánlás érkezett a Kötivizighez, amiben a körösladányi öntözőrendszer hatásterületén elhelyezkedő mélyfekvésű területeken és érvonulatokon nyílik lehetőség vízvisszatartásra.
Megvizsgálták a felajánlást, és megállapították, hogy a megjelölt területek vízellátása az elmúlt években nem üzemelő körösladányi öntözőrendszer vízilétesítményein keresztül többszöri szivattyús átemeléssel kivitelezhető.
A vízkivételi hely a Hármas-Körös jobb partján, Gyomaendrőd térségében található, ahová kettő – összesen 800 liter/másodperc kapacitású – provizóriumot (mobilszivattyút) telepítettek.
A fővízkivételen keresztül a körösladányi 1 öntöző főcsatornába jutott a víz, onnan aztán a Póhalmi 2 öntöző csatornába vezették, hogy a célterületre juttassák.
A kéthetes üzemelés során körülbelül 150.000 köbméter vízmennyiséggel tudták a közel 28 hektár területű korábbi folyókanyarulat vízborítottságát megvalósítani, javítva a környező területek vízháztartását is.
Forrás: pecaverzum.hu
- Az 5000 éves indiai csodamódszer
- Kukába gyűrt őszi lombok, bezsákolt élővilág
- Ezek a halak tele vannak nehézfémmel
- Zöld jövő az út mentén – több ezer fa telepítését kezdték meg országosan
- Óvodások és iskolások a fenntarthatóság élvonalában
- Tudatos jövő: Magyarország is felkerült az Európai Hulladékcsökkentési Hét térképére
2025. november 16.
Óriási darázsfészek egy dévaványai padláson – mindenki ellenőrizze a házát!
2025. november 16.
Komposztálás télen? Igen, lehetséges!
2025. november 16.
Fenntarthatóság a mindennapokban: apró lépések, nagy hatás
2025. november 15.
Kihalt a Vértes titkos fája, ami a világon csak itt élt
2025. november 15.
EM: több mint kétezer BYD gépkocsira érkezett támogatási kérelem
2025. november 15.