Július 14. és augusztus 31. között pályázhatnak az ötezer alatti kistelepülések
- Zöldenergia
- 2025. július 1.
- 0
Közvilágítás-korszerűsítésre pályázhatnak az ötezer lakos alatti kistelepülések - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.
Czepek Gábor közölte, a 18 milliárd forintos keretösszegű pályázat a Magyar Falu Program keretében a Jedlik Ányos Energetikai Program finanszírozásában valósul meg.
A települések legfeljebb 50 millió forint vissza nem térítendő, előlegben felvehető forrásra pályázhatnak július 14. és augusztus 31. között – ismertette az államtitkár.
Hozzátette, hétfő délután megjelenik a Nemzeti Energetikai Ügynökség honlapján a pályázati kiírás, amelyet július 14-ig lehet tanulmányozni.
Az elnyert támogatásból korszerű ledes izzókra lehet cserélni a fényforrásokat a településeken, és a megfelelő működtetési rendszert is finanszírozza a pályázat – mondta el Czepek Gábor.
Az államtitkár kiemelte, a kormány „zászlajára tűzte” a vidékfejlesztés, a megfelelő közvilágítást pedig civilizációs és biztonsági alapkérdésnek tekinti.
Emellett fel kell készülni annak lehetőségére is, hogy a Brüsszel által szorgalmazott orosz energiaembargó miatt ismét energiaárrobbanás következik be – indokolta a pályázat kiírását Czepek Gábor.
Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa elmondta, a Magyar Falu Program öt évvel ezelőtti indulása óta folyamatos párbeszédet folytatnak a kistelepülésekkel, és az onnan érkező javaslatokat rendszerint beépítik a programba.
Így történt a mostani közvilágításfejlesztési pályázattal is, amelyre nagy igény mutatkozott – fűzte hozzá.
A kormánybiztos kitért arra is, hogy a Magyar Falu Programban költségvetési forrásból már több mint ezermilliárd forintot fordítottak az ötezer fő alatti kistelepülések fejlesztésére.
A legutóbbi eredményekről szólva Gyopáros Alpár elmondta, idén már lebonyolították a Falusi civil alap pályázatot, amelyben majdnem 1900 falusi civil szervezetet támogattak, újraindították a falusi kisboltok támogatási programját, zajlik a kifizetés a falusi kiskocsmák támogatására, és meghirdették az önkormányzati tulajdonú utcák és járdák, valamint ingatlanok fejlesztését célzó kiírást is.
- Év Fája 2025: különleges múltjával és ritkaságával hódított a kecskefűz
- Színes tollak a szürke tájban: különleges madarak, amiket érdemes ismerni
- Így lehet stresszmentes a karácsony
- Évelők téli takarása – mikor, mivel és meddig?
- Natura 2000 területek megóvása: kiemelt projekt kezdődött Nógrádban
- Botanikus kertek a városok egészségéért: klímavédelmi kihívások és növényadaptáció
2025. december 12.
A magyar források titkai: kincsek a föld mélyéről
2025. december 12.
Magyarország zöldül: közel 70 ezer fa az elmúlt öt évben
2025. december 12.
Az év legfényesebb csillaghullása érkezik – nézd meg te is!
2025. december 11.
International Mountain Day – Amikor a hegyek szólnak hozzánk
2025. december 11.
A hideg, esős időben egyre aktívabbak az állatok a Maros-ártérben
2025. december 11.