Folytatódik a településfásítás
- Jó hírek, Környezetvédelem
- 2025. november 1.
- 11
- 0
Ősszel is nagy munka vár ránk a Településfásítási Programban. – mondta Ifj. Ősz Gusztáv, az EGERERDŐ Zrt. természetvédelmi és erdőgazdálkodási vezérigazgató-helyettese, a program helyi koordinátora.
A Településfásítási Program, az Országfásítási Program részeként a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezése, melyet az agrártárca 2019-ben indított a 10 ezer főnél kisebb lakosságszámú településeken, s melynek jelenleg az ötödik üteme zajlik. Az országos programot az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja és a helyi állami erdészeti társaságok, így az EGERERDŐ Zrt. és az Országos Erdészeti Egyesület Egri Helyi Csoportja segíti az ültetést – tájékoztatott az EGERERDŐ.
Közlésük szerint idén rekordérdeklődés volt: 1727 település regisztrált, ebből 599 olyan, aki eddig még sosem kapott sorfát a program keretein belül. Az Agrárminisztérium döntésének köszönhetően most minden regisztrált település nagyméretű sorfához juthatott, hiszen 10 ezerről 21 300-ra növelték a darabszámot. A cél 100 ezer fa elültetése 2026. végére.
Ennek köszönhetően idén tavasszal 5000 sorfát ültettek el a 450 főnél kisebb regisztrált települések, ősszel pedig 9200 sorfa kerül új helyére a 450-2500 fő közötti településeken. Az ültetés 2026 tavaszán tovább folytatódik.
Most ősszel az EGERERDŐ Zrt. területén is megkezdődött a településfásítás, ami 44 települést érint. A közelmúltban Besenyőtelken, Nagytályán, Dorogházán, Mátramindszenten és Mezőtárkányban ültettek fákat a település közösségei. A fákat, ültetési csomagokat továbbra is a KEFAG Zrt. biztosítja és szállítja az önkormányzatokhoz. A köztereken, iskolák, óvodák udvarán, temetőkben megvalósuló fásításban a helyi erdészek szakmai tanácsokkal látják el a közösségeket.
Az őszi munka tovább folytatódik, hiszen még számos településre érkeznek sorfák.
Forrás: EGERERDŐ Zrt.
- Az 5000 éves indiai csodamódszer
- Kukába gyűrt őszi lombok, bezsákolt élővilág
- Ezek a halak tele vannak nehézfémmel
- Zöld jövő az út mentén – több ezer fa telepítését kezdték meg országosan
- Óvodások és iskolások a fenntarthatóság élvonalában
- Tudatos jövő: Magyarország is felkerült az Európai Hulladékcsökkentési Hét térképére
2025. november 16.
Óriási darázsfészek egy dévaványai padláson – mindenki ellenőrizze a házát!
2025. november 16.
Komposztálás télen? Igen, lehetséges!
2025. november 16.
Fenntarthatóság a mindennapokban: apró lépések, nagy hatás
2025. november 15.
Kihalt a Vértes titkos fája, ami a világon csak itt élt
2025. november 15.
EM: több mint kétezer BYD gépkocsira érkezett támogatási kérelem
2025. november 15.