Fiatalokat megszólító környezeti nevelési program indult
- Jó hírek, Környezetvédelem
- 2025. augusztus 10.
- 62
- 0

Fiatalokat megszólító környezeti nevelési program indult Makón és Törökkanizsán uniós támogatással, a jövő augusztusig tartó kezdeményezés célja a környezettudatosság növelése a határ menti régióban – közölte Orosz Urbán Csilla, a projektben részt vevő Törökkanizsáért Egyesület munkatársa Makón.
A projektmenedzser a kezdeményezést bemutató rendezvényen elmondta, kifejezetten a fiatal generációra összpontosító programjuk célja a környezetszennyezéssel, környezetvédelemmel, védett állat- és növényfajokkal kapcsolatos tudatosság növelése.
A természeti értékek bemutatása érdekében képzéseket tartanak a civil szervezetek – a Törökkanizsáért Egyesület mellett a Magyar Ifjúsági Szövetség – aktivistáinak. Ezt ismeretterjesztő, figyelemfelkeltő rendezvények, táborok követik. A képzések mindkét országban zajlanak, a táborokban magyar és szerb gyerekek közösen vesznek részt – tudatta a szakember.
A Törökkanizsáért Egyesület épületében két tantermet is kialakítanak, illetve a képzéseket segítő eszközöket is vásárolnak. A projekt teljes költségvetése mintegy 212 ezer euró (84 millió forint), melyből több mint 182 ezer eurót fedez uniós támogatás – közölte Orosz Urbán Csilla.
Losonczi Tóth József, a Magyar Ifjúsági Szövetség elnöke elmondta, ősztől a civil szervezetek aktivistái a környezettudatosságot erősítő órákat tartanak a régió általános és középiskoláiban.
A projektben részt vesz a több mint húsz éve alapított újvidéki Zeleni Sad (Zöld Vidék) Ökológiai Egyesület is, amely a szakmai képzések mellett terveket készít egy-egy Törökkanizsa és Ópusztaszer közelében található veszélyeztetett természetvédelmi terület rehabilitációjáról. Ezt a munkát az adott területek felmérése előzi meg a projektben részt vevő gyermekek, fiatalok bevonásával.
- Ezek az év legszebb erdei kerékpárútjai
- Gombatermesztési hulladékot hasznosít egy új magyar fejlesztés
- Fenntartható és exportképes – A gomba lehet a jövő élelmiszere?
- Elindult a Környezetvédelmi Digitális Polgári Kör!
- Melyik a magyarok kedvenc nemzeti parkja?
- A fa, a tudás, a jövő – Beruházás a természet megőrzéséért
2025. október 2.
Már lehet regisztrálni az Erőművek éjszakájára
2025. október 2.
Már zajlik a hatodik kihalási hullám a Földön
2025. október 1.
Ismét madárszámlálásra várják a természetbarátokat
2025. október 1.