Fellép a mátrai illegális hulladéklerakások ellen az EGERERDŐ
- Környezetvédelem
- 2025. november 11.
- 0
Az utóbbi időszakban aggasztó mértékben megszaporodtak az illegális hulladéklerakások az EGERERDŐ Zrt. Mátrafüredi Erdészetének területén, különösen a Károlytáró és Bagolyirtás/Fallóskút közötti erdei útszakaszon. Társaságunk, mint az érintett erdők kezelője, fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet a jelenség súlyosságára és következményeire - írta honlapján az EGERERDŐ.
A hulladék illegális lerakása a jogszabályok súlyos megsértése, nagyobb mennyiség esetén pedig már bűncselekménynek minősül. Az elmúlt hetekben több alkalommal is veszélyes hulladék – köztük gumihulladék és azbesztes pala – került a Natura 2000 védettségű erdei környezetbe. Az utóbbi anyagból több mint egy tonnát kellett engedéllyel rendelkező környezetvédelmi vállalkozás bevonásával elszállíttatni. Egy esetben, konkrét információk alapján, büntetőfeljelentést is tettek.
Az ilyen cselekmények nemcsak a természetes élőhelyek állapotát veszélyeztetik, hanem a közösségi tulajdonban lévő erdők értékét is rombolják. Ennek megakadályozása érdekében fokozott járőrszolgálatot indítanak, és kamerákat is el helyeztek el az érintett területeken,
hogy visszaszorítsák a további jogsértéseket.
Arra kérnek minden természetjárót és helyi lakost, hogy amennyiben illegális hulladéklerakást vagy más, erdőellenes tevékenységet észlelnek, értesítsék az EGERERDŐ Zrt.-t. Közös felelősségünk, hogy megőrizzük a Mátra és a Bükk természeti értékeit a jövő generációi számára! – írták.
Forrás: EGERERDŐ
- Három bagoly esélyes a 2027-es év madara címre
- Különleges kezdeményezés indult a több száz éves magyar fák megőrzésére
- Aszályálló gyümölcsfák: ezek a fajok a száraz nyarakat is jól viselik
- Különleges fotópályázat indult a Duna egyik leglátványosabb természeti jelenségéről
- Így változik Magyarország éghajlata: figyelmeztetést adtak ki a kutatók
- Kihelyezett tanszék segíti a gyakorlati képzést a Bükki Nemzeti Parkban
2026. július 22.
Hogyan spórolhatunk vízzel a kertben a hőség idején?
2026. július 20.
A hőhullámok hatása már a lepkék viselkedésén is látszik
2026. július 20.