A magyar erdők jövőjének kulcsa a fenntartható fejlődés

A magyar erdők jövőjének kulcsa a fenntartható fejlődés. Az erdészeti agrártámogatások célja, hogy több és jobb erdeink legyenek, amelyeket versenyképes vállalkozások kezelnek - mondta az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Cserépfalun rendezett ágazati szakmai napon a tárca közleménye szerint.
Az AM közleménye szerint Mocz András A magyar erdészeti támogatáspolitika aktualitásai című előadásában a Közös Agrárpolitika (KAP) stratégiai tervének erdészeti pályázati felhívásait ismertette. Kiemelte, erdőtelepítésre és ápolásra, ipari célú alapanyag biztosítására szolgáló faültevény telepítésére támogatást igényelhettek és igényelhetnek a pályázók. A kérelmek benyújtására 2026-ban is két szakaszban lesz lehetőség.
Számos felhívás jelent meg a meglévő erdőállományok minőségi megújítására, fenntartására vonatkozóan. Példaként említette az erdőterületeknek nyújtott Natura 2000 kompenzációs kifizetéseket, az erdőpotenciált veszélyeztető biotikus és abiotikus károk megelőzésére és a károkozást követő helyreállításra igényelhető KAP forrásokat vagy az erdészeti génmegőrzés támogatását.
A helyettes államtitkár előadásában felhívta a figyelmet arra is, hogy szeptember 22-ig még benyújthatók a kérelmek a Fiatal erdők állománynevelésének támogatása című felhívásra, amelynek keretösszege 3,9 milliárd forint.

Az erdőgazdálkodási célú erdők élőfakészletének megoszlása fafajcsoportok szerint, december 31. (ezer m3) Tölgy, Cser, Bükk, Gyertyán, Akác, Egyéb kemény lombos, Nyár, Egyéb lágy lombos, Erdeifenyő, Feketefenyő, Egyéb fenyő
A közlemény szerint Mocz András hangsúlyozta: a versenyképes erdőgazdálkodást támogató beruházásokra erdészeti szaporítóanyag-előállítással vagy szolgáltatással foglalkozó vállalkozások, faipari vállalkozások továbbá erdőgazdálkodók és szakirányítók is pályázhatnak. A támogatási kérelmek benyújtására várhatóan 2025. november 1-től lesz lehetőség, a tervek szerint még további három szakaszban. A rendelkezésre álló keretösszeg 29 milliárd forint.
A pályázatban elszámolható többek közt telephely- és technológia-fejlesztés, illetve a korszerű erdőgazdálkodás hatékonyságának javításához szükséges digitalizációs fejlesztések is. A felhívás gondoskodik az elsődleges faipari vállalkozások felzárkóztatásáról is.
Idén még három pályázati felhívás megjelenése várható, ezek az Erdő-környezetvédelmi többéves kötelezettségvállalások, az Erdőtűz megelőzés együttműködésben című felhívás, valamint a fiatal erdőgazdálkodók támogatása, amelyek egyben az összes erdészeti felhívás megjelenését jelentik
– emelte ki Mocz András.

erdőterület összesen, ezer hektár
Az agrártárca elkötelezett abban, hogy a jelenlegi 25,4 százalékról 27 százalékra emelkedjen az ország fás növényzettel borított területeinek aránya. A KAP keretében a korábbi költségvetési időszakhoz képest közel háromszor annyi, összesen mintegy 310 milliárd forintnyi forrást fordítanak a magyar erdők megőrzésére, területük növelésére és minőségük javítására – jegyezte meg az AM közleményében a helyettes államtitkár.
Forrás: MTI
- Ezek az év legszebb erdei kerékpárútjai
- Gombatermesztési hulladékot hasznosít egy új magyar fejlesztés
- Interaktív szarvasbőgés-hallgató túrákkal várják az érdeklődőket
- Látható problémák, láthatatlan lábnyom
- Fenntartható és exportképes – A gomba lehet a jövő élelmiszere?
- Autómentes nap – Képzeljük el, és lehetséges lesz!
2025. október 1.
Ismét madárszámlálásra várják a természetbarátokat
2025. október 1.
Gombafertőzés miatt bezár az ország egyik legszebb arborétuma
2025. szeptember 30.
Egyre kevesebb víz, egyre nagyobb baj – a villámaszályok árnyékában
2025. szeptember 30.
Hulladékból erőforrás: így segít a Pannon Egyetem a biohulladékok újragondolásában
2025. szeptember 30.