A kácsi fantom titka – újabb védelmet kap az egyedülálló csigaközösség és élőhelye
- Jó hírek, Környezetvédelem
- 2025. december 2.
- 0
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Széchenyi Terv Plusz program keretében támogatást nyert Kács községben fakadó források környezetében található különleges természeti értékek megőrzésére.
A források, az egyedülálló csigaközösség, az élőhely megóvása érdekében tervezett beavatkozások biztosíthatják a hosszú távú fennmaradást. Az Igazgatóság erre a tevékenységre 610 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült – hangzott el Kácson a projekt nyitórendezvényén a napokban.
A nemzeti park felidézte: a pályázat célja Európa egyik legértékesebb, Magyarország legkülönlegesebb vízicsiga élőhelyének megőrzése, hosszútávú védelmének, a ritka csigafajok fennmaradásának biztosítása.
Tállai András mint az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte, hogy Kács sorsa összeforrott a magyar történelemmel, hiszen Örs vezérrel kötik össze a település történetét, majd a bencés szerzetesek több száz éves itt tartózkodásáról is szólt. Ezen túl örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az igazgatóság kezelésébe került a kácsi fürdő területe, hiszen ezzel a lépéssel a település is új lehetőségek kapujában áll. A fejlesztést Gácsi Jánosné, a település polgármestere is üdvözölte.
A nyitórendezvényen dr. Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára egyebek mellett kiemelte: a KEHOP Plusz program keretében a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kilenc jelentős projektet indít el, összesen 3,3 milliárd forint összegben. A támogatás legnagyobb részét a leromlott állapotú természetes élőhelyek rehabilitációja, valamint a veszélyeztetett fajok megőrzését szolgáló célzott beavatkozások teszik ki. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy ezek a fejlesztések nemcsak a természeti értékek, hanem a helyben élők és a jövő generációk számára is meghatározóak.
Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója szerint a beavatkozások jelentőségének különös hangsúlyt ad az, hogy napjainkban a hírek leginkább fajok eltűnéséről szólnak. – Azonban a kácsi helyszínen lehetőség nyílik egy olyan faj megmentésére, ami csak itt fordul elő. Továbbá másik három, a világtérképen korlátozottan fellelhető fajt is biztonságba helyezünk, ezáltal fontos lépést tehetünk a biológiai sokféleség ezen apró, de annál fontosabb elemeinek megőrzésére – mondta. Hozzátette: az igazgatóság elkötelezett a környezeti nevelésben és az ökoturisztikában, a kácsi projekt összhangban van a Bükk-vidék Geopark fejlesztéseivel is.
Farkas Roland természetvédelmi szakreferens előadásában a projekt fókuszában lévő fajokat mutatta be előadásában: a világon egyedül a kácsi langyos forrásokban él a kácsi patakcsiga – amiről először 2015-ben Kácsi fantomként olvashattunk – továbbá a fokozottan védett fekete bödöncsiga, s a még Ausztriában és Szlovéniában fellelhető melegvízi folyamcsiga. A tornai patakcsiga szintén kuriózumnak számít, hiszen kizárólag a Bükk és a Gömör-Tornai-karszt területén fordul elő.
A nyitórendezvény délutánján az érdeklődők terepi programon is részt vehettek, amely során a BNPI szakemberei bemutatták a projekthelyszínt és tevékenységeket, továbbá a szomszédos ingatlancsoportban megvalósult fejlesztésről és a jövőbeli elképzelésekről is tájékoztatást adtak.
Forrás: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
- Az elsivatagosodás már nem távoli veszély Magyarországon sem
- Levideózták, ahogy fát dönt és gátat emel a hód
- Barna medve jelent meg az Aggteleki Nemzeti Park térségében
- Megkezdődik a szúnyogok elleni védekezés
- Nagyszabású turisztikai fejlesztés indul az Ipoly völgyében
- Erdő, zene és művészet találkozik májusban Kecskemét térségében
2026. május 17.
Élhetőbb városok nélkül nincs fenntartható jövő
2026. május 16.
Soha nem látott tengeri hőhullámok formálják át a bolygót
2026. május 15.
Melyik darázs veszélyes, és melyik hasznos?
2026. május 15.
Ritka esti látvány várja az égbolt szerelmeseit
2026. május 14.
Tudomány, lézerek és zöldenergia egyetlen estén Szegeden
2026. május 14.