4000 kifizetés felett jár a vállalati e-autó program
- Jó hírek, Zöld rendszám
- 2025. július 30.
- 0
A több mint 6200 nyertes közel kétharmadának utaltak el eddig a számukra megítélt 27,6 milliárd forintból összesen 17,6 milliárd forintot. A kifizetésekben érintett támogatottak több mint 4500 tisztán elektromos gépkocsival zöldítik céges flottájukat - jelentette be hivatalos Facebook oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A pályázati lehetőség járművenként legfeljebb 4 millió, gazdasági társaságonként legfeljebb 64 millió forint hozzájárulást biztosít tiszta és csendes személyautók, teherautók vagy kisbuszok beszerzéséhez – emlékeztettek.
A programnak is köszönhető, hogy idén márciustól júniusig minden hónapban bármelyik korábbi havi adatnál több zöldautóval gyarapodott a hazai állomány. 2020 elejéhez képest a világoszöld hatósági jelzéssel forgalomba állított gépkocsik száma megtízszereződött – összegezte minisztérium.
Az elektromos autók terjedésével csökken a levegőszennyezés és zajterhelés, de üzemeltetésük és karbantartásuk is olcsóbb, mint a hagyományos hajtásúaké
– hangsúlyozták és felhívták a figyelmet arra is, hogy a vállalati e-autó programban még december elejéig várják a jelentkezéseket.
Forrás: MTI
- Légkondi helyett zöld oázis: így hűtik a növények az erkélyt és a lakást
- A Velencei-tó jövője nem csak a vízpótláson múlhat
- Ritka égi találkozás: együtt látható a Mars és az Uránusz július elején
- A hőség nemcsak minket, hanem a vízkészleteket is próbára teszi
- Jelentős ökológiai vízpótlás fejeződött be a Bodrog és a Hernád térségében
- A nagy hőség a vízellátást is próbára teszi – ezt kérik a szakemberek
2026. július 3.
Nemcsak az aszály a gond: rengeteg víz vész el Magyarországon
2026. július 1.