Vízpótlás kezdődött a gemenci erdőben
- Környezetvédelem
- 2025. augusztus 15.
- 0
A társaság közleményében azt írta, a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság a bédai, az Alsó-Dunamenti Vízügyi Igazgatóság a karapancsai, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Sió melletti gógai és borrévi erdőtömb vízpótlását kezdte meg.
A műveletet szivattyúval, illetve gravitációs vízbevezetéssel végzik, a vízpótlás feltétele a Duna 400 centimétert meghaladó vízszintje
– tették hozzá.
Kitértek arra, hogy a legértékesebb hullámtéri erdőterületeken, ahol a folyó szétterülése mindig többlet vizet jelent az élővilágnak, a víz visszatartására lenne szükség fenéklépcső, fenékküszöb, zsilipek kiépítésével. Ezekről egyeztetés kezdődött az Országos Vízügyi Főigazgatósággal.
Azt írták, az egyre kiszámíthatatlanabb és ritkább dunai árvizek, a folyó alacsony vízállása, illetve az évek óta tartó, szélsőségesen száraz és forró időjárás miatt az erdők száradása nemcsak a Gemenc Zrt. által kezelt domb- és homokvidéki területeken, hanem a legértékesebb hullámtéri és ármentett területeken fekvő erdőkben is fokozottan jelentkezik. A vízpótlás a tulajdonosi jogokat gyakorló Agrárminisztérium által meghirdetett Vizet a tájba! program keretében végzik – közölte az erdőgazdaság.
- Káros anyagok a fehérneműinkben
- Gyomirtás helyett zöldítés? Meglepő megoldás a vasúti töltéseken
- Hogyan borul fel a természet egyensúlya a klímaváltozással?
- Legyártotta 15 milliomodik új autóját a BYD
- Madáretetés januárban – 10 hiba, ami elriasztja a madarakat
- Több mint 120 millió forint gyűlt össze palackvisszaváltásokból jótékony célokra
2026. január 25.
Energizáló, agyserkentő élelmiszerek a sötét téli napokra
2026. január 25.
Az ország, ahol az elektromos autók uralják az utakat
2026. január 24.
Itt az újabb TikTok trend: a „Természetes, ingyen víz”
2026. január 24.