Új Nemzeti Erdőprogramot sürgetnek

• Jó hírek, Környezetvédelem
• 2026. május 25.
• 0

A magyar erdők jövőjéről, a tarvágások korlátozásáról, a klímaváltozás hatásairól és az állami erdőgazdálkodás újragondolásáról tett közzé átfogó szakpolitikai javaslatot Lapos Tamás erdőmérnök és Dr. Nagy Dániel erdőmérnök-jogász.

A szerzők szerint a jelenlegi, erősen fakitermelés-központú erdőfenntartási és erdőfinanszírozási szemlélet hosszú távon nem tartható fenn, mert az erdők szerepe ma már messze túlmutat a faanyagtermelésen.

Az erdőknek egyre nagyobb jelentőségük van a klímavédelemben, a vízvédelemben, az egészség megőrzésében, a biodiverzitás fenntartásában és a vidéki életminőség biztosításában is. A szerzők szerint az állami erdők esetében össze kell hangolni a tulajdonosi és szabályozói állami szerepeket, a magánerdőknél pedig olyan, széles körű konszenzuson alapuló stratégiára van szükség, amely a gazdálkodói és tulajdonosi szempontokat is figyelembe veszi.

A tanulmány egyik fontos megállapítása, hogy a sokrétű, egymásnak gyakran ellentmondó társadalmi és gazdasági igények egyeztetése nem lehet kizárólag az erdőgazdálkodó vagy a terepen dolgozó erdészeti szakember felelőssége. Ezért a szerzők egy új Nemzeti Erdőprogram kidolgozását sürgetik, amely az erdőket stratégiai nemzeti vagyonelemként kezelné, és hosszú távú, közérdeken alapuló erdőpolitikát szolgálna Magyarországon. A teljes helyzetértékelés és javaslatcsomag a Másfélfok oldalán érhető el.

Az erdők értéke nem áll meg a faanyagnál

A szerzők szerint eljött az ideje annak, hogy Magyarországon az erdőkre valóban az egyik legsokoldalúbb közérdekű szolgáltatást nyújtó természeti vagyonelemként tekintsünk. Bár az erdőgazdálkodás és a fakitermelés továbbra is fontos szerepet játszik, az egészséges erdők társadalmi jelentősége ma már sokkal összetettebb: egyszerre járulnak hozzá a klímavédelemhez, a vízkészletek megőrzéséhez, a rekreációhoz, a biológiai sokféleség fenntartásához és a vidéki megélhetéshez.

A tanulmány felidézi, hogy a magyar társadalomban erősödik az igény a természetvédelmi területek fokozott védelmére. A Greenpeace Magyarország által megrendelt közvélemény-kutatás szerint a magyarok háromnegyede nem tartja elfogadhatónak a gazdasági célú fakitermelést természetvédelmi területeken. A szerzők szerint ez nem pusztán kommunikációs kérdés, hanem annak a jele, hogy az emberek egyre inkább az erdők ökológiai és közjóléti szerepét tekintik elsődlegesnek.

Az erdők valódi értéke azonban a védett területeken is túlmutat. A dokumentum külön foglalkozik az energetikai célú biomassza-felhasználással is. A szerzők szerint kérdéses, hogy a klímacélok teljesítésére a faalapú biomassza energetikai elégetése lenne-e a legjobb megoldás, ezért újra kell gondolni azokat az ösztönzőket, amelyek az erdőből származó faanyag erőművi felhasználását támogatják.

Ugyanakkor hangsúlyozzák: a tűzifával fűtő háztartásokat nem szabad magukra hagyni. A tanulmány ezért kiszámíthatóbb lakossági tűzifa-rendszert, stratégiai tűzifakészleteket, helyi ellátási láncokat és a szociális tűzifa-program átalakítását javasolja. A cél az, hogy energiaválság idején is biztosítható legyen a lakossági ellátás anélkül, hogy az erdők ökológiai állapota sérülne.

A szerzők arra is felhívják a figyelmet, hogy kiszámítható fapiaci viszonyok nélkül növekedhet a kezeletlen erdők kiterjedése. A magára hagyott, gazdálkodó nélküli területeken felhalmozódó biomassza nemcsak az ökológiailag kívánatos holtfa mennyiségét növelheti, hanem az egyre intenzívebb, nagy kiterjedésű erdőtüzek kockázatát is. Szerintük hosszú távon csak akkor lehet fenntartható erdőgazdálkodást kialakítani, ha az erdők „nem anyagi” szolgáltatásai – például a vízmegtartás, a klímavédelem, a rekreáció és az egészségügyi hatások – valódi gazdasági értékként jelennek meg.

A klímaváltozás természetesebb erdőket követel

A tanulmány szerint a klímaváltozás különösen erősen érinti a magyar erdőket. Egyes térségekben erdőpusztulásokra, az erdőállományok átalakulására, sőt az erdők visszahúzódására is számítani kell. A szerzők szerint minden ugyanabba az irányba mutat: természetesebb, fajgazdagabb és ellenállóbb erdőket kell kialakítani.

A dokumentum több nemzetközi példára is hivatkozik. Az Európai Unió erdészeti és természet-helyreállítási politikája, valamint a Pro Silva természetközeli erdőgazdálkodási elvei is a változatosabb fajösszetételű, folyamatos erdőborítást biztosító erdők irányába mutatnak. A szerzők szerint azok a módszerek már ismertek a szakemberek előtt, amelyekkel az őshonos erdőkben csökkenthető a tarvágások szerepe, és nagyobb teret kaphat az örökerdő-gazdálkodás.

A változás azonban eddig lassú volt. A nem vágásos üzemmódú erdők aránya 2010 és 2024 között 4,6 százalékról mindössze 9,6 százalékra nőtt, az örökerdő-gazdálkodás pedig ma is csak az erdőterület 1,7 százalékán működik.

A szerzők szerint az erdők természetes megújulásának egyik legnagyobb akadálya a túlszaporodott vadállomány. A nagyvadak jelentős természetvédelmi és gazdasági károkat okoznak, rontják az erdők ellenálló képességét, és sok esetben még az erdőgazdálkodási módszereket is kedvezőtlen irányba terelik. A folyamatos erdőborításra épülő gazdálkodás egyik előfeltétele ezért a vadlétszám csökkentése és a vadgazdálkodási szemlélet átalakítása.

Más szemlélet kell az állami és a magánerdők kezelésében is

A dokumentum hangsúlyozza, hogy az erdőnek a helyi közösségek számára is megélhetést kell biztosítania. Olyan erdőalapú gazdasági lehetőségekre van szükség, amelyek érdekeltté teszik a helyben élőket az erdők megőrzésében.

A szerzők külön kitérnek az állami erdők szerepére is. Véleményük szerint az állami erdőket stratégiai nemzeti vagyonelemként kell kezelni, ahol az elsődleges cél nem a rövid távú gazdasági eredmény, hanem a közérdekű szolgáltatások biztosítása. Ugyanakkor a magánerdő-gazdálkodás jövedelmezőségét is fenn kell tartani, mert ez jelentős vidéki megélhetést biztosít. Ha ez elmarad, nőhet a kezeletlen erdők aránya és az erdőtüzek kockázata is.

A szerzők szerint a szükséges változások első látásra radikálisnak tűnhetnek, valójában azonban a jogi, intézményi és szakmai eszközök jelentős része már ma is rendelkezésre áll. A magyar erdőtörvényt jó kiindulási alapnak tartják, mert az már jelenleg is az erdők környezeti, társadalmi és gazdasági szerepének egyensúlyára épül. Úgy látják azonban, hogy az elmúlt évtized visszalépéseit meg kell szüntetni.

Tíz pontban vázolták az új erdőpolitika irányát

A tanulmány második része egy új Nemzeti Erdőprogram fő elemeit foglalja össze. A szerzők szerint a jelenlegi Nemzeti Erdőstratégia nem ad elég konkrét iránymutatást, ezért részletesebb és számonkérhetőbb programra lenne szükség.

A javaslatcsomag első eleme az állami erdővagyon kezelésének újragondolása, átláthatóbb működéssel és közhasznúsági beszámolókkal. Az állami tulajdonú erdőkben a közép- és hosszú távú kezelési célokat erdőrészlet szinten is megismerhetővé és érthetővé kellene tenni a társadalom számára.

A második fő irány a védett és Natura 2000 erdők kezelése. A szerzők szerint a nemzeti parkok természeti övezetében és a fokozottan védett területeken erdőgazdálkodási tevékenység helyett csak természetvédelmi kezelés lenne indokolt.

A magánerdő-gazdálkodás fejlesztésénél nagyobb transzparenciát, kiszámíthatóbb támogatásokat és következetesebb szakirányítói felelősségi rendszert javasolnak. Az Alföld gazdaságosan nem művelhető erdőinél megfelelő támogatási forma hiányában szerintük lehetővé kellene tenni a fátlan állapotban tartást vagy fás legelőként való fenntartást addig, amíg a szükséges vízgazdálkodási feltételek nem biztosíthatók.

A szerzők az erdészeti igazgatás megerősítését is sürgetik. A jelenlegi, több intézményre széttagolt rendszert nem tartják elég hatékonynak, ezért egységesebb működésre, kiszámíthatóbb támogatási rendszerre és kiegyensúlyozottabb szakmai képviseletre lenne szükség. Az Országos Erdő Tanácsban az igazgatás, a gazdálkodás, a tudomány és a civil szféra, valamint az erdészeti, természetvédelmi és vadgazdálkodási ágazat képviselőinek azonos súllyal kellene részt venniük.

A tanulmány modernizálná az Országos Erdőállomány Adattárat is, hogy korszerűbb adatkezelés és jobb nyomonkövethetőség segítse az erdőgazdálkodást és a faanyag eredetének igazolását. Emellett fejlesztenék az erdővédelmi monitoringot és a kutatást, több mintaterülettel, hatékonyabb adatgyűjtéssel és nyitottabban hozzáférhető kutatási adatokkal. A vadhatás-monitoringba az erdőgazdálkodókat, a nemzeti parkok munkatársait és a vadászatra jogosultakat is be kellene vonni.

A klímavédelem és a folyamatos erdőborítás kérdésénél a szerzők a tarvágások korlátozását és az örökerdő-gazdálkodás arányának jelentős növelését sürgetik. Szerintük a faanyagtermelést nem szolgáló erdők jelenlegi, 5 százalékos arányát is növelni kellene, hogy több területen gyarapodhasson a természetvédelmi kezelést vagy a folyamatos erdőborítást megalapozó tudás.

A klímaváltozás miatt külön szabályozást javasolnak a felnyíló erdők és a fátlan állapotban tartott területek esetében is. Egyes térségekben ugyanis a korábbi zárt erdők hosszú távon már nem tarthatók fenn, ezért ki kell dolgozni azt az eljárásrendet, amely alapján igazolható a változás ténye, és meghatározható a jövőben fenntartandó állapot.

A vidékfejlesztési támogatásoknál és a szénkrediteknél a szerzők szerint az új erdőtelepítések mellett nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a meglévő erdők védelmének és helyreállításának. Az erdők után járó üvegházgáz-kvótakereskedelmi forrásokat fel kellene mérni, és az Erdőprogram egyes intézkedéseinek támogatására kellene fordítani.

A tűzifa-felhasználás átalakításánál stratégiai tűzifakészleteket, helyi ellátási rendszereket és a száraz tűzifa használatának ösztönzését javasolják. Az állami energiapolitikának szerintük felül kell vizsgálnia azokat a támogatásokat, amelyek túlzott mértékben ösztönzik az erdőből származó tűzifa erőművek részére történő értékesítését.

Az „igazi” erdők felé vezető út

A szerzők szerint az erdők sorsáról egységesen érdemes gondolkodni, mert minden erdő közös tulajdonsága, hogy többcélú szolgáltatást képes nyújtani, és pillanatnyi állapotától függetlenül a táj szerves része. Még a gyengébb adottságú, „alig erdők” is magukban hordozzák annak lehetőségét, hogy idővel igazi, működőképes erdővé váljanak.

A tanulmány végkövetkeztetése szerint az erdők más tájhasználati formákkal együtt, egymás között átmeneteket biztosítva szolgálhatják azt a természeti környezetet, amely képes választ adni a társadalmi, klímavédelmi és gazdasági kihívásokra.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság