Több mint húszezer fát ültetnek a településfásítási program legújabb ütemében
- Környezetvédelem
- 2025. március 26.
- 13
- 0
A településfásítási program legújabb, ötödik ütemében 21 300 sorfát ültetnek el 1,3 milliárd forintból 1700 településen - közölte Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára Eperjesen.
Farkas Sándor a Csongrád-Csanád vármegyei település óvodájának szomszédságában, ahol tíz kislevelű hársfát ültettek el, azt mondta, a minisztérium célja, hogy a települések 100 ezer sorfával gazdagodjanak 2026 végéig.
Az államtitkár felidézte, az agrártárca 2019-ben hirdette meg az országfásítási programot, a következő évben pedig elindult a településfásítási program.
Az első négy ütemben 56 ezer sorfát ültettek el 1500 településen, ennek 2,5 milliárd forintos költségeit a vidékfejlesztési pályázatból fedezték.
A programban tizenhárom fafajtát, elsősorban hárst, kőrist és szilt ültetnek a pályázó településeken. A földlabdás facsemetéket a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja – tudatta a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus.
Az Agrárminisztérium összehangolt fásítási és erdősítési programjainak a célja, hogy 2030-ra az ország területének 30 százalékát tegyék ki a fával borított térségek. Ennek érdekében 184 millió facsemetét ültetnek el, ebből 172 milliót a vidékfejlesztési program keretében – közölte az államtitkár.
Farkas Sándor kitért arra is, az újszülöttek erdeje programban országosan mintegy egymillió, a mintafásítási program keretében hétmillió fát ültettek.
A teljes magyar erdőállomány fenntartására, bővítésére, értékeinek megőrzésére 310 milliárd forintot fordít a magyar kormány az Agrárminisztériumon keresztül – mondta a politikus.
- Az 5000 éves indiai csodamódszer
- Kukába gyűrt őszi lombok, bezsákolt élővilág
- Ezek a halak tele vannak nehézfémmel
- Óvodások és iskolások a fenntarthatóság élvonalában
- Zöld jövő az út mentén – több ezer fa telepítését kezdték meg országosan
- Tudatos jövő: Magyarország is felkerült az Európai Hulladékcsökkentési Hét térképére
2025. november 16.
Óriási darázsfészek egy dévaványai padláson – mindenki ellenőrizze a házát!
2025. november 16.
Komposztálás télen? Igen, lehetséges!
2025. november 16.
Fenntarthatóság a mindennapokban: apró lépések, nagy hatás
2025. november 15.
Kihalt a Vértes titkos fája, ami a világon csak itt élt
2025. november 15.
EM: több mint kétezer BYD gépkocsira érkezett támogatási kérelem
2025. november 15.