Szeles időben fehér porfelhőként távozik a sziksó a Fehér-tó medréből
- Környezetvédelem
- 2025. szeptember 17.
- 319
- 0
A közelmúltban a szeles napokon érdekes jelenségeket figyelhettünk meg a Körös-Maros Nemzeti Parkban fekvő kardoskúti Fehér-tavon – számolt be róla a nemzeti park.
A légáramlatok kétféle módon – erős széllel és porördögök keletkezésével – fújták ki a száraz tómeder aljáról a fehér sziksót és takarították ki onnan a felgyülemlett szerves anyagokat.
A szikes tavak életében jelentős szerepet játszik a légmozgás, a szél. Vannak olyan szikes tómedrek is, amelyek a szél által kifújt, úgynevezett szélbarázdákban alakulnak ki. Jellemzően ezek a szikes tavak egy nyílt, fátlan környezetben, pusztai környezetben találhatók, ahol nincsen semmi, ami útját állná az erős légmozgásnak.
A szikes tavak időszakos vízállások, tehát az év egy részében van bennük víz, máskor szárazon állnak. Amikor vízborítás van a mederben, akkor is erős a szélnek a hatása. Egyrészt a tólengés által erodálódnak a partok, a szél tehát ezáltal is formálja a szikes tavak medrét, másrészt ezt a sekély vizet folyamatosan zavarosan tartja. Nyáron, amikor a szikes tavak kiszáradnak, akkor is látványos a szélnek a munkája: a kiszáradt aljzatokon nemcsak a felszínen kivált sziksót, hanem a növényi és állati eredetű szerves anyagokat is eltávolítja az iszapfelszínről. Ez a tónak egy tisztulási folyamata, így a szél tehát hozzájárul ezeknek az időszakos sekély tavaknak a kedvező ökológiai állapotához.
Augusztus végén erős déli légáramlat volt, ami a melegfronttal együtt érkezett. Ekkor tapasztaltuk a kardoskúti Fehér-tónál, hogy igen nagy mennyiségben fújta ki ez az erős szél a tómeder felszínén felhalmozódott sziksót. Később, szeptember első napjaiban, az anticiklonos időjárásban pedig a porördögök látványos keletkezése volt az, ami ugyanezt eredményezte. Egy-két napon keresztül olyan intenzív volt ez a jelenség, hogy akár néhány percenként is születtek újabb és újabb porördögök és négy-öt ilyen portölcsérnek a táncát is megfigyelhettük egyszerre. A nagyobb, erősebb tölcséreknek a magassága akár a több tíz métert is elérte.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
- Az 5000 éves indiai csodamódszer
- Kukába gyűrt őszi lombok, bezsákolt élővilág
- Ezek a halak tele vannak nehézfémmel
- Óvodások és iskolások a fenntarthatóság élvonalában
- Zöld jövő az út mentén – több ezer fa telepítését kezdték meg országosan
- Tudatos jövő: Magyarország is felkerült az Európai Hulladékcsökkentési Hét térképére
2025. november 16.
Óriási darázsfészek egy dévaványai padláson – mindenki ellenőrizze a házát!
2025. november 16.
Komposztálás télen? Igen, lehetséges!
2025. november 16.
Fenntarthatóság a mindennapokban: apró lépések, nagy hatás
2025. november 15.
Kihalt a Vértes titkos fája, ami a világon csak itt élt
2025. november 15.
EM: több mint kétezer BYD gépkocsira érkezett támogatási kérelem
2025. november 15.