Száz éve született az Országos Kéktúra egyik alapító atyja
Száz éve, 1925. augusztus 28-án született Thuróczy Lajos, a Magyar Természetjáró Szövetség egykori tiszteletbeli elnöke, aki hosszú életének jelentős részét a hazai természetjárásnak szentelte – idézte fel honlapján a szövetség.
Thuróczy Lajos közel négy éve, 2021 decemberében hunyt el 96 éves korában, így még szerencsére megérhette és látta a részben általa is megálmodott Országos Kéktúra népszerűségének felívelését és azt a rengeteg fejlesztést, ami a legendás túramozgalom kapcsán történt. A jeles alkalomra több eseménnyel is készül a Magyar Természetjáró Szövetség, többek között egy ünnepélyes névadóval is: a mátrai Galya-kilátó ugyanis augusztus 30-án felvette Thuróczy Lajos nevét.
Hat évtizedes szakmai pályafutásáért számos elismerésben részesült, 2009-ben megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt
kitüntetést.
Egyebek mellett az ő nevéhez köthető az Országos Kéktúra létrehozása is, amelyet barátja, dr. Vízkelety László ötlete alapján dolgoztak ki és valósítottak meg.
A Magyar Természetjáró Szövetség augusztus 28-én koszorút helyezett el a hazai természetjárás legendás alakja sírjánál, majd emléktáblát avattak Rákospalotán. Nagy János, Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár, az MTSZ elnökségének tagja beszédében idézte fel Thuróczy Lajos alakját, aki 90 éves kora felett is rendszeresen bejárt a szövetség irodájába, és beszélgetett a régi és új kollégákkal egyaránt.
Forrás: Magyar Természetjáró Szövetség
- Légkondi helyett zöld oázis: így hűtik a növények az erkélyt és a lakást
- A Velencei-tó jövője nem csak a vízpótláson múlhat
- Ritka égi találkozás: együtt látható a Mars és az Uránusz július elején
- A hőség nemcsak minket, hanem a vízkészleteket is próbára teszi
- Jelentős ökológiai vízpótlás fejeződött be a Bodrog és a Hernád térségében
- A nagy hőség a vízellátást is próbára teszi – ezt kérik a szakemberek
2026. július 3.
Nemcsak az aszály a gond: rengeteg víz vész el Magyarországon
2026. július 1.