Parazitavulkán csalogatja a látogatókat Verpelét határában (videó)
Ha meghallja a vulkán szót, akkor valószínűleg egyből a katasztrófa szó is eszébe jut, hiszen elképesztő pusztítást tud végezni egy tűzhányó.
Éppen ezért hangzik elsőre olyan félelmetesnek, hogy Magyarországon is van vulkán, ráadásul több száz évig még csak a létezéséről sem tudtak az emberek – sőt, még várat is építettek rá, annyira nem voltak tisztában vele, hogy mi is ez a „dombocska”.
A Heves vármegyei Verpelétnél található a Várhegy (Vár-hegy), ami mindössze 58 méter magas, és 1849-ben állítólag a kápolnai csata egyik fontos helyszíne volt. A 20. század elején az emberek lebontották az ott található várat, és elkezdték a kőkitermelést. Viszont hamar rájöttek, hogy ez nem csupán egy egyszerű „domb”, hanem egy jóval különlegesebb hely, ami később, 1975-ben természetvédelmi védettséget is kapott, és nem véletlenül.
Felfedezték, hogy a leginkább andezit kőzetből álló verpeléti Várhegy valójában egy eredeti épségében megmaradt vulkáni kúp, egy parazitavulkán, ami egy meglévő vulkán oldalából nőtt ki utólagosan egy késői szakaszban – már nem érintették annyira a vulkanikus tevékenységek, vulkánkitörések, de még így is tanulmányozni lehet rajta a lávadugót és az egyéb jellegzetes kísérőfolyamatokat.
A verpeléti Várhegy így nemcsak Magyarországon, hanem szinte egész Európában egy elképesztő természeti kincsnek számít, hiszen ritkán lehet ilyen parazitavulkánokat találni, főleg ennyire jó állapotban. Egészen hihetetlen, hogy hazánkban ilyen különleges hely is van, ráadásul sokan nem is tudnak róla – még szerencse, hogy nem egy aktív vulkánról van szó, mert az elég problémás lenne.
Forrás: promotions.hu
- Passzold vissza, Tesó! – így segít több ezer mobil a természetnek
- Káros anyagok a fehérneműinkben
- Újabb 500 iskolában folytatódik az Iskolában az Erdő Program
- Gyomirtás helyett zöldítés? Meglepő megoldás a vasúti töltéseken
- Hogyan borul fel a természet egyensúlya a klímaváltozással?
- Legyártotta 15 milliomodik új autóját a BYD
2026. január 24.
Itt az újabb TikTok trend: a „Természetes, ingyen víz”
2026. január 24.
Kabalatervező pályázat indul az élelmiszerpazarlás ellen
2026. január 23.
A valódi vitamin juice-ok előnyei
2026. január 23.
2027-ig folytatódik a Településfásítási Program
2026. január 23.