Parajdon nem a bánya sós vizét szivattyúzzák a patakba
- Jó hírek, Környezetvédelem
- 2025. július 28.
- 0
A néhány helyen elterjedt információval ellentétben Parajdon nem a bánya sós vizét szivattyúzzák a patakba, hanem a Korond vizének átvezetését oldják meg így - írta az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára a Facebook-oldalán, hozzátéve, hogy erről a helyszínen személyesen is meggyőződött.
Raisz Anikó a Valós információk Parajdról című bejegyzésében utalt rá, májusban a megáradt Korond-patak 7-8 millió köbméter vízzel árasztotta el a föld alatti sótermeket, ez a vízmennyiség a Velencei-tó ötödének felel meg.
Jelenleg ideiglenes kék csöveken, a sós víztől hermetikusan elzárva, szivattyúkkal segítik át a patak vizét az érintett területen – tette hozzá.
Kiemelte, hogy napokon belül elkészül a 2 darab, 2 méter átmérőjű csőből álló új vezeték, amin keresztül a patak folyni fog, de ez még mindig csak rövidtávú megoldás:
a jövőben új, betonból kialakított mederben szeretnék elvezetni a patakot, segítve ezzel a későbbi árvizek gyors és ebből a szempontból veszélytelen levonulását.
Emellett épülne egy esővíztározó is – jegyezte meg.
Az államtitkár kitért rá, hogy a bánya közvetlenül több mint 135 embernek biztosított munkát, a továbbfoglalkoztatásukon folyamatosan dolgoznak, a megye és a város vezetése vizsgálja, milyen megoldásokkal lehetne segíteni a térség turizmusát.
Forrás: MTI
- Elektromos motorok mágneseit mentik meg Szombathelyen
- Ruhacsere ősszel – Mi legyen azokkal a ruhákkal, amelyeket már nem hordunk?
- Avarégetés helyett komposztálás: Mit kezdjünk a lehullott levelekkel?
- Zöldnek mondják, de tényleg az? Így ismerhetjük fel a greenwashingot
- Javíttassuk vagy cseréljük? – Mikor környezetbarátabb megmenteni egy háztartási gépet?
- Párás lakás ősszel – Szellőztessünk vagy párátlanítsunk?
2026. szeptember 12.
Ne dobd ki a túlérett gyümölcsöt: néhány ötlet, amivel még finomság készülhet belőle
2026. szeptember 11.
Papír, műanyag vagy textiltáska? – Melyiket érdemes választani bevásárláshoz?
2026. szeptember 11.
Ne pakold el még a kerti szerszámokat: ezt a 20 növényt ősszel érdemes elültetni
2026. szeptember 10.
Párás lakás ősszel – Szellőztessünk vagy párátlanítsunk?
2026. szeptember 9.