Összeomolhat az atlanti áramlás?

• Környezetvédelem
• 2025. július 17.
• 9
• 0

Sokáig csupán katasztrófafilmbe illő forgatókönyvnek tűnt, mára azonban a tudomány is egyre komolyabban veszi: az Atlanti-óceán áramlási rendszerének összeomlása nemcsak lehetséges, hanem valószínű is.

A legfrissebb szimulációk szerint akár még ebben az évszázadban bekövetkezhet a Föld egyik legfontosabb hőelosztó mechanizmusának súlyos gyengülése vagy teljes megszűnése. A következmények drámaiak lehetnek: Európát extrém nyarak, sarkvidéki hidegek, tartós aszályok és súlyos energiaválság sújthatja.

Mi az AMOC, és miért számít?

Az Atlanti Meridionális Áramlási Rendszer, vagy röviden AMOC (Atlantic Meridional Overturning Circulation), az egyik legfontosabb globális óceáni áramlási rendszer, amely kulcsszerepet játszik a Föld hőmérsékletének szabályozásában.

Ez a rendszer az Egyenlítő környékéről szállít meleg, sós vizet északra, ahol a víz lehűl, lesüllyed és mint hideg, mélytengeri áramlat visszajut dél felé.

Az AMOC motorja tehát a hőmérséklet- és sótartalom-különbség: a lehűlő, sűrűbb víz lesüllyed, és ezzel „meghajtja” az óceáni hőszállító szalagot.

Ennek az áramlásnak része a jól ismert Golf-áramlat is, amely jelentősen befolyásolja Európa klímáját – főként Nyugat- és Észak-Európa éghajlatát. Az AMOC több tízezer éve stabilan működik, és része az úgynevezett „nagy óceáni szállítószalagnak”, amely globális szinten mozgatja a vizet a bolygón.

Mi fenyegeti az áramlást?

Az egyik legnagyobb veszélyt a globális felmelegedés következtében olvadó grönlandi jégtakaró jelenti. Az olvadás hatalmas mennyiségű édesvizet juttat az Atlanti-óceánba, amely hígítja a sós tengervizet. Mivel az édesvíz kevésbé sűrű, gátolja a lesüllyedés folyamatát, így megakaszthatja vagy lassíthatja az AMOC működését.

A legújabb adatok alapján az áramlás hőszállító kapacitása és sebessége már 25–28%-kal csökkent az ipari forradalom előtti időszakhoz képest. Ez önmagában is riasztó, de ami még súlyosabb a legfrissebb klímamodellek szerint 45–55% az esélye annak, hogy a rendszer ebben az évszázadban eléri azt a kritikus fordulópontot, amely után teljesen összeomlik.

Egy 2021-es tanulmány, amelyet a Nature Climate Change közölt, arra figyelmeztetett, hogy az AMOC gyengülésének jelei már kimutathatók a 20. század közepe óta, és a változások mértéke egyre gyorsul. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) és az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) legújabb jelentései is hasonló aggodalmakat fogalmaznak meg.

Európára forró nyarak és jéghideg telek várnak?

Egy AMOC-összeomlás nem jelent egyenletes globális felmelegedést vagy lehűlést – sokkal inkább extrém időjárási szélsőségeket. Ha az áramlás leáll, az Észak-Atlanti térség jelentős hőmennyiséget veszít. Ez Nyugat- és Észak-Európában hidegebb, szélsőségesebb teleket és forróbb, szárazabb nyarakat eredményezne.

A klímamodellek azt mutatják, hogy Nyugat-Európa egyes részein akár 5–10 °C-kal is csökkenhet az éves átlaghőmérséklet télen, miközben a nyári hőmérsékletek extrém módon emelkedhetnek – akár 40–45 °C-ig.

Skandináviában, Németországban, Franciaországban, de akár Magyarországon is megjelenhetnek a –30 °C-os hideg téli periódusok. Ezzel párhuzamosan a csapadékeloszlás is radikálisan megváltozhat: tartós aszályok váltakozhatnak hirtelen lezúduló, özönvízszerű esőzésekkel.

A Földközi-tenger térségében fokozódhat a szárazság, a mezőgazdasági termelés ellehetetlenülhet, az északi régiókban pedig hosszabb, keményebb fűtési szezonokkal kell számolni. Mindez nem csupán ökológiai kockázatokat hordoz, hanem súlyos társadalmi, gazdasági következményekkel is jár.

Visszafordítható a folyamat?

A tudósok többsége egyetért abban, hogy az AMOC összeomlása emberi tevékenység eredménye – ugyanakkor visszafordítani már nem tudjuk. Legfeljebb lassítani lehet a folyamatot, és felkészülni a következményeire.

A klímaváltozás kiváltó okai – elsősorban az üvegházhatású gázok kibocsátása – továbbra is fennállnak, és az óceánok már hatalmas mennyiségű többlethőt nyeltek el. Kovács Erik, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója szerint legalább fél évszázados távlatban kell gondolkodnunk, és hosszú távú, nemzetközi szintű klímapolitikai tervezésre van szükség.

A legnagyobb kibocsátóknak – az Egyesült Államoknak, Kínának, Oroszországnak és Indiának – kulcsszerepe lesz a globális pályán.

Egyes kutatók – például Stefan Rahmstorf, a Potsdami Klímakutató Intézet vezetője – szerint az AMOC összeomlása egy dominóeffektust indíthat el más rendszerekben is. Az Amazonas-medence kiszáradása, a nyugat-afrikai monszunrendszer összeomlása vagy a sarkvidéki jég gyors eltűnése mind összefügghet az áramlás leállásával.

A helyzet komolyságát nem lehet túlhangsúlyozni, de nem is szabad pánikba esni. A tudomány figyelmeztetett, a forgatókönyv ismert. Most a társadalom és a politika felelőssége, hogy érdemben reagáljon.

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, a fosszilis tüzelőanyagoktól való elmozdulás, az erdőirtás megfékezése és a fenntartható vízgazdálkodás mind részei lehetnek egy hatékony stratégiának. De legalább ilyen fontos a tudományos monitoringrendszerek fejlesztése, hogy a kutatók valós időben követhessék az óceáni rendszerek változásait.

Forrás: green.hu