Ősszel folytatódik az Iskolában az erdő program

Megosztás:

Augusztus 25-én 9 órától regisztrálhatnak a hazai köznevelési intézmények az Iskolában az Erdő Programban való részvételre, amelyben az Országos Erdészeti Egyesület által Minősített Erdészeti Erdei Iskolák erdőpedagógusai 20-30 fős csoportoknak, osztályoknak tartanak országszerte ingyenes tematikus foglalkozásokat – adta hírül honlapján az EGERERDŐ Zrt.

Mint emlékeztettek, Magyarország területének mintegy egyötödét borítja erdő. Ezek talaja, kőzetei és élővilága változatos képet mutat. Az Iskolában az Erdő Program erdőpedagógiai foglalkozásain az önmagában fenntartható életközösséget alkotó erdei talajt mutatják be, ami nem csak ásványi anyagokból, vízből és levegőből áll, hanem elhalt szerves anyagokból és milliónyi élőlényből is. Erdőpedagógiai módszerekkel viszik közelebb a gyerekeket az erdő és a talaj világához. Játékos formában segítségükre vannak ebben a talaj élőlényei, a „milis melósok”, az egyszerű egységek és a gigászi gerincesek is. A foglalkozások során a gyerekek megismerkedhetnek a humuszképződés folyamatával, az erdei talaj összetételével és  élőlényeivel, széles körű tudásra tehetnek szert az erdők növény- és állatvilágáról, közelebb kerülhetnek a fenntartható gazdálkodás témaköréhez, valamint betekintést nyerhetnek az erdőket kezelő szakemberek munkájába is.

Az erdőpedagógiai foglalkozásokat hazai köznevelési intézmények igényelhetik a 6-14 éves korosztály számára. Az őszi tanévben történő részvételre a www.iskolabanazerdo.hu weboldalon kell regisztrálni, erre augusztus 25. és augusztus 30. között, illetve a keret beteléséig lesz lehetőség. Várják az enyhén fogyatékos tanulókat oktató gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmények, illetve készségfejlesztő iskolák jelentkezését is.

Azok az intézmények ugyanakkor, amelyek 2025-ben már részt vettek a programban tavasszal, nem jelentkezhetnek az őszi ütemre.

Kiemelték: programjukkal szeretnék közelebb vinni az erdőket a gyerekekhez és a pedagógusokhoz. Kedvet szeretnének csinálni ahhoz, hogy a jövőben minél többször keressék fel erdeinket és a Minősített Erdészeti Erdei Iskola hálózatot.

Az Iskolában az Erdő Program 2024-ben több mint 63 ezer diákot ért el erőpedagógiai foglalkozásaival, ez év végéig pedig megközelítőleg 125 ezer gyermekhez hozzák közelebb a legösszetetteb szárazföldi életközösséget, az erdőt.

A program az Európai Unió Emisszió-kereskedelmi rendszerének (ETS rendszer) kvóta felhasználásából valósul meg az Energiaügyi Minisztérium támogatásával, az Agrárminisztérium közreműködésével és az Országos Erdészeti Egyesület koordinálásával.

További információ: www.iskolabanazerdo.huwww.oee.hu, www.erdeszetierdeiiskolak.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük