Nemzetközi porondon bizonyíthat az egyik hazai állatkert!
- Környezetvédelem
- 2025. június 10.
- 0
A Zoo Debrecen a magyar állatkertek közül elsőként és egyedüliként képviselheti Magyarországot egy Európai Unió (EU) által finanszírozott természetvédelmi LIFE projektben – jelentette be a debreceni intézmény vezetője.
Nagy Gergely Sándor közleményében jelezte: a Zoo Life Pollinators elnevezésű, hároméves időtartamú nemzetközi program célja, hogy megállítsa a beporzó rovarok – köztük vadméhek, lepkék és zengőlegyek – állománycsökkenését, és elősegítse természetes élőhelyeik helyreállítását városi és városkörnyéki zöldterületeken, különös tekintettel az állatkertek parkjaira.
Globális kihívásokra helyi válaszokat kell adnunk
„A mai bejelentés a környezetvédelmi világnap szellemiségét is tükrözi: globális kihívásokra helyi válaszokat kell adnunk, tudományosan megalapozott, közösségi együttműködések mentén. A Zoo Life Pollinators program ennek egyik legjobb példája” – hangoztatta a szakember.
Nagy Gergely Sándor tájékoztatása szerint a 4 millió euró összköltségvetésű projektben 15 partnerszervezet működik együtt, köztük nyolc állatkert, két egyetem, valamint alapítványok, kisvállalkozások és környezetvédelmi tanácsadó irodák.
A projekt vezetését a torinói Fondazione Zoom és a Zoom In Progress végzi, a kutatási háttér biztosításáért a Torinói Egyetem, valamint a Zágrábi Egyetem agrártudományi kara felel.
A közép- és észak-európai résztvevők – így a koppenhágai állatkert, Göteborg városa, Nordens Ark, illetve a zágrábi, brassói és tenerifei állatkertek – elsősorban élőhely-rekonstrukciós munkát, környezeti nevelést, valamint közönségkapcsolati és szemléletformáló tevékenységeket vállaltak, akárcsak a skót királyi állatkert és a lepkeszakköröket tömörítő olasz partnerszervezet – tette hozzá, megjegyezve: a konzorcium tudományos hitelességét az Európai Pillangóvédelmi Partnerség garantálja, míg a digitális menedzsmentért az olasz Smart Revolution cég felel.
A pályázat hivatalos jóváhagyása májusban megtörtént, így a szakmai megvalósítás 2025 őszén elindulhat. A Zoo Debrecen a program során 175 ezer euró uniós támogatás felhasználásával valósíthat meg természetvédelmi és szemléletformáló fejlesztéseket – ismertette a szakember.
Hozzátette: a támogatás a zöld infrastruktúra bővítését – például zöldtetők, iskolakertek és virágos rétek létrehozását –, valamint új ismeretterjesztő táblák, pollinátor-tenyészetek és oktatási programok kialakítását, valamint a szakmai munkatársak bérköltségét is tartalmazza.
A projekt jól illeszkedik a Debreceni Egyetemmel közösen zajló beporzókutatási tevékenységhez, amely így európai kontextusban is tovább bővülhet – jelezte Nagy Gergely Sándor.
Forrás: magyarallatvedelem.hu
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok – Clone
- Elindult a vetőmagszezon: így készülnek a hobbikertészek a tavaszra
- Az állami erdészetek tartják mozgásban az erdei turizmust
- Érdemes korán kelni: látványos üstökös jelenik meg az áprilisi égbolton
- Egy különleges élet: rekordot állított fel Romeo, a manátusz
2026. április 10.
Takarítás után is koszos marad? – A felmosás rejtett veszélyei
2026. április 10.
A természetbarát fűnyírás lényege
2026. április 9.
Halak nélkül? Többet veszítenénk, mint gondolnánk
2026. április 9.