Mi hajtja valójában a világot?

• Jó hírek, Környezetvédelem, Zöldenergia
• 2026. január 16.
• 0

Hallott már a nemnövekedés gazdaságtanáról? Íme, egy lehetséges zöld alternatíva a végtelen növekedés és a bolygónk végtelen kizsákmányolása ellen.

Mi is az a nemnövekedés?

Ahogy a karácsony fényei lassan elhalványulnak, és az újév küszöbén megállunk egy pillanatra, természetes módon merül fel a kérdés: mi hajtja valójában a világot? A két ünnep közti csendesebb időszak lehetőséget ad az elmélyülésre, arra, hogy elgondolkodjunk azon, amit a hétköznapok rohanásában ritkán kérdőjelezünk meg:

miért ragaszkodunk ahhoz, hogy a gazdaságnak mindenáron növekednie kell?

A nemnövekedés gazdaságtana – különösen buddhista gyökerekkel – nem pusztán elméleti irányzat. Sokkal inkább egy zöld gazdasági szemlélet, amely a fenntarthatóságot és az emberi jóllétet helyezi a középpontba. Szemben azzal a rendszerrel, amely a végtelen expanziót tekinti a jólét alapfeltételének, miközben egy véges bolygón élünk. A kérdés tehát adott: marginális gondolat a nemnövekedés, vagy a jövő egyik kulcsa?

Nemnövekedés kontra fogyasztói társadalom

A modern gazdaságpolitika egyik alappillére a bruttó hazai termék (GDP) folyamatos növekedése. A kapitalista modell szerint évi 2–3 százalékos bővülés nélkül recesszió, munkanélküliség és társadalmi feszültségek fenyegetnek. John Maynard Keynes óta a növekedés szolgálja az adósságok kezelését, a technológiai fejlődést és a népességnövekedésből fakadó kihívásokat.

Csakhogy a fejlett világban ma már fogy a népesség, mégis változatlanul ragaszkodunk a növekedési kényszerhez. Nem véletlen, hogy az IMF és a Világbank évtizedek óta arra figyelmeztet: stagnálás esetén instabilitás következik. A magyarázat sokak szerint egyszerű: adósságalapú pénzrendszerben élünk, ahol a kamatos kamat logikája növekedés nélkül összeomláshoz vezetne.

Ehhez társul a fogyasztói kultúra üzenete, amely legalább fél évszázada sulykolja: „több = jobb”, és a jólétet az anyagi felhalmozással azonosítja.

Mi az a nemnövekedés valójában?

A nemnövekedés gondolata – Nicholas Georgescu-Roegen, Serge Latouche és más gondolkodók munkái nyomán – élesen bírálja ezt a növekedésfetisizmust. Nem gazdasági összeomlást vagy kényszerű szegénységet hirdet, hanem tudatos lassítást: a termelés és fogyasztás mérséklését az ökológiai határokon belül, miközben újradefiniáljuk a jólét fogalmát.

Ez a szemlélet körforgásos gazdaságra, helyi közösségekre és fenntartható gyakorlatokra épít, tiszteletben tartva a bolygó korlátait. Nem véletlen, hogy gyakran buddhista gazdaságtanként is emlegetik.

A buddhizmus tanítása szerint – a Négy Nemes Igazság és a Középút elve alapján – a szenvedés oka a vágy (tanha). A végtelen növekedés logikája pontosan ezt intézményesíti: az örök „még többet” ígéretét, amely soha nem hoz valódi elégedettséget. Thich Nhat Hanh tanításai vagy Bhután Boldogságindexe (GNH) jól mutatják, miként lehet ezt a gondolatot gazdasági szinten is alkalmazni.

Bhutánban például a GDP helyett a boldogságot mérik, figyelembe véve a lelki jóllétet, a közösségi kapcsolatokat és a környezet állapotát – alacsonyabb anyagi növekedés mellett is magasabb életminőséget érve el.

A fogyasztás határai: mikor nem tesz boldogabb?

A nemnövekedés szemlélete szerint a gazdaság célja nem a profit maximalizálása, hanem a szenvedés csökkentése. A közgazdaságtanból ismert marginális hasznosság elve itt új értelmet nyer: egy bizonyos szint felett a további fogyasztás alig növeli a boldogságot, miközben az ökológiai károk drámaian fokozódnak.

Ezt alátámasztják a tudományos adatok is. Az IPCC és a WWF Living Planet Report (2022) szerint 1970 óta a globális GDP megháromszorozódott, miközben a biodiverzitás 68 százaléka eltűnt.

A nemnövekedés ezért az elégedettség kultúráját (santutthi) helyezi előtérbe: a szükségletek megelőzik a vágyakat. A gyakorlatban ez helyi gazdaságokat, rövidebb munkaheteket – például az Új-Zélandon tesztelt négynapos munkahét modelljét – és a javak megosztását jelenti.

Margóra szorult elmélet?

A fősodratú közgazdaságtan szerint talán igen. Ugyanakkor a „degrowth” néven futó konferenciák világszerte ezreket vonzanak, még ha nem is vetekednek a Davosi Világgazdasági Fórum reflektorfényével. Kritikusai – köztük Paul Krugman – naivnak tartják az irányzatot, különösen a fejlődő országok szegénységének felszámolása szempontjából.

Mégis, a nemnövekedés számos ponton összefonódik más irányzatokkal, mint Tim Jackson Prosperity Without Growth koncepciója vagy Kate Raworth donut economics modellje. A klímaválság idején pedig mindez egyre kevésbé elméleti kérdés: az EU Green Deal vagy az ENSZ fenntartható fejlődési céljai is tartalmaznak olyan elemeket, amelyek a növekedéstől független jólétet célozzák.

Miért kellene mindig növekednie a GDP-nek?

Elsősorban azért, mert így épült fel a rendszer – de ez nem megváltoztathatatlan. A buddhista gyökerű nemnövekedés paradigmaváltást javasol:
GDP helyett valódi haladást mérő mutatókat (GPI),
profitmaximalizálás helyett érintetti szemléletet,
fogyasztás helyett tudatos, jelenlétalapú döntéseket.

Ez nem puszta utópia. Bhután példája – még ha kulturálisan távol is áll a nyugati világtól – azt mutatja, hogy más gazdasági logika is működőképes lehet.

Az ember hajlamos mindig többet akarni, de a jelenlegi rendszer is erre ösztönöz évtizedek óta: „fogyassz, és fogyassz még többet”. Talán elérkezett az idő, hogy ne a növekedést, hanem az egyensúlyt tekintsük célnak – a természettel és önmagunkkal egyaránt.

Ha ez az óriási vállalkozás kudarcot vall, a növekedés kényszere végül mindannyiunkat felemészt. A változás belülről indul, de gazdaságilag is értelmezhető és megvalósítható.
Ideje komolyan venni ezt a zöld utat.

Forrás: green.hu