Már 150 ezres darusereg pihen a Hortobágyon
A Magyarországon átvonuló darvak 95 százaléka a Hortobágyot ejti útjába, hónapokat töltve itt – számolt be róla a Sokszínű Vidék.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) Természetvédelmi Őrszolgálata és a régió tapasztalt madármegfigyelői immár 1994 óta végzik folyamatosan az őszi Hortobágyon átvonuló darvak szinkronszámlálását, azaz a madarak számának lehető legpontosabb becslését.
Idén az első adatok szerint szeptember 5-én 4405 daru éjszakázott a Hortobágyon, a legutóbbi, október 16-i számláláskor már 153 165 példány.
A következő három hétben még nőhet a madarak száma, ám hogy megdől-e a 2023-as rekord, azt lehetetlen megtippelni. Abban az évben október 20-án már közel 200 ezer daru pihent a Hortobágyon.
A Hortobágy pusztái, halastavai és egyéb vizes élőhelyei európai vonulásának legnépesebb szárazföldi pihenőhelyeként ismertek. A rekord értékek oka lehet a sikeres fészkelési szezon, vagy egyszerűen a vonulás előző évhez képesti időbeli fáziseltolódása, de a vonulási útvonalak közötti populációs átrendeződés is.
A szinkronszámláláskor a darvak éjszakázóhelyeként szolgáló sekély vízállásoknál, halastavaknál felsorakozó megfigyelők a látóhatárt egymást között felosztják, így a különböző behúzási útvonalakon érkező csapatok létszámát jó közelítéssel meg tudják becsülni.
Forrás: Sokszínű Vidék
- Az 5000 éves indiai csodamódszer
- Kukába gyűrt őszi lombok, bezsákolt élővilág
- Ezek a halak tele vannak nehézfémmel
- Zöld jövő az út mentén – több ezer fa telepítését kezdték meg országosan
- Óvodások és iskolások a fenntarthatóság élvonalában
- EM: a kifizetésekben is kétharmados a Napenergia Plusz Program
2025. november 16.
Óriási darázsfészek egy dévaványai padláson – mindenki ellenőrizze a házát!
2025. november 16.
Komposztálás télen? Igen, lehetséges!
2025. november 16.
Fenntarthatóság a mindennapokban: apró lépések, nagy hatás
2025. november 15.
Kihalt a Vértes titkos fája, ami a világon csak itt élt
2025. november 15.
EM: több mint kétezer BYD gépkocsira érkezett támogatási kérelem
2025. november 15.