Májustól emelkednek a környezetvédelmi bírságok
- Környezetvédelem
- 2025. április 7.
- 0
Májustól a korábbi 500 ezer forint helyett maximum 2 milliárd forintos bírság is kiszabható arra a nagyvállalatra, amely nem tartja be a magyarországi környezetvédelmi szabályokat - mondta az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára.
Raisz Anikó hozzátette: a kormány ezzel azt szeretné elérni, hogy a hazánkban beruházó nagyvállalatok felelősséggel viseltessenek a környezetünk iránt, és ne úgy kalkuláljanak, hogy költségeikbe egyszerűen beleszámolják a bírságok összegét.
Kiemelte, hogy alaposan megvizsgálták a kormányhivatalok keretében működő környezetvédelmi hatóságok gyakorlatát, ezt követte a bírságolási gyakorlat átalakítása, melyet a májusi hatályba lépés előtt társadalmi egyeztetésre bocsátottak.
A hatóságok széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, lehetőségük van arra, hogy figyelembe vegyék a környezetszennyezés mértékét, időtartamát, vagy az ismétlődés gyakoriságát
– ismertette.
Raisz Anikó elmondta: a bírságok szigorításával nem a vállalkozók ellehetetlenítése a cél, hanem a tisztességesen működő cégek versenyelőnybe hozása, hogy ne azok járjanak jól, akik nem tartják be a szabályokat és nem vigyáznak a környezetre.
Hozzátette, a környezetvédelmi törvény tavalyi módosításával bevezették a kiemelt környezetvédelmi szabályszegők kategóriáját. Ide azok kerülnek, akiket egy naptári éven belül 50 millió forintnyi bírsággal sújt a hatóság. A lista nyilvános lesz, és az azon szereplők bizonyos támogatásokat nem kaphatnak meg két éven keresztül.
Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában azt is elmondta, hogy a magánszemélyek körében lényegesen kevesebb a környezetvédelmi szabályok megsértése, de a bírságok összege itt is emelkedett. Az illegális hulladéklerakás esetében bevezették a helyszíni bírságot, amely tetten érés esetén szabható ki.
- Légkondi helyett zöld oázis: így hűtik a növények az erkélyt és a lakást
- A Velencei-tó jövője nem csak a vízpótláson múlhat
- A hőség nemcsak minket, hanem a vízkészleteket is próbára teszi
- Ritka égi találkozás: együtt látható a Mars és az Uránusz július elején
- A nagy hőség a vízellátást is próbára teszi – ezt kérik a szakemberek
- Jelentős ökológiai vízpótlás fejeződött be a Bodrog és a Hernád térségében
2026. július 3.
Nemcsak az aszály a gond: rengeteg víz vész el Magyarországon
2026. július 1.