Kis lépés Neked, nagy lépés a bolygónknak – Csatlakozz a Hulladékcsökkentési Héthez!

Megosztás:
Forrás: Pixabay

Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára kiemelte, hogy a 2009 óta minden év novemberében megvalósuló Európai Hulladékcsökkentési Hét olyan széleskörű kezdeményezés, amely a hulladék keletkezésének megelőzésére szeretné felhívni a figyelmet. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország már 13. alkalommal vesz részt ebben a kampányban, amelynek középpontjában idén az elektromos és elektronikai hulladékok állnak.

2022-ben az Európai Unióban 14,4 millió tonnányi elektronikai berendezést hoztak forgalomba, és 5 millió tonna elektronikai hulladékot gyűjtöttek össze. Az idei központi témához igazodva olyan ötleteket, kezdeményezéseket várnak, amelyek az e-hulladékok keletkezésének megelőzését, a javíthatóságukat, az élettartamuk meghosszabbítását, a hivatalos begyűjtési csatornák használatát és a tudatos fogyasztói döntéseket támogatják.

Raisz Anikó bejelentette, hogy az idei kampányhetet november 22-e és november 30-a között rendezik, a nevezéseket pedig november 5-éig várják a szelektalok.hu oldalon. Jelentkezni – ahogy az eddigi években is – közigazgatási szerv és hatóság, egyesület, civil szervezet, gazdálkodó és ipari szervezet, oktatási intézmény, illetve magánszemély kategóriákban lehet. A jelentkezéseket elsősorban, de nem kizárólag az elektromos és elektronikai hulladékok témájában várják. Az államtitkár beszámolt arról is, hogy az elmúlt években folyamatosan nőtt az érdeklődés a magyar szereplők részéről. Emlékeztetett arra is, hogy tavaly, amikor az élelmiszer-pazarlás csökkentése állt a fókuszban, közel 500 akciót regisztráltak.

Ugyanakkor a magyar kezdeményezések nemcsak a nagy számuk miatt vannak jelen a nemzetközi élmezőnyben, a magyar akciókat rendszeresen díjazza a nemzetközi zsűri is – fogalmazott Raisz Anikó. Hozzátette, hogy bíznak abban, hogy az idén is hasonlóan sikeresek lesznek az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében megvalósuló magyar kezdeményezések, és a közösségek, az intézmények, a vállalatok összefogásával jelentős előrelépést érhetnek el a szemléletformálásban, a környezeti nevelésben, a hulladéktermelés megelőzésében és általában a környezet megóvásában.

Forrás: greendex.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük