Interaktív tábla őrzi ezentúl a szarvasi Anna-liget legendás tölgyének emlékét
- Jó hírek, Környezetvédelem
- 2025. december 22.
- 0
A szarvasi Anna-liget egyik legmeghatározóbb természeti értékének, a Dél-Tiszántúl egyik legtermetesebb kocsányos tölgyének emlékére interaktív táblát állított a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság.
Nyáron, július 27-én orkánerejű szél döntötte ki a több mint három évszázadot megélt tölgymatuzsálemet, amelyet a liget korábbi tulajdonosai Lonovics néven emlegettek. Hatalmas méreteivel és tekintélyes korával kiemelkedett a környék idős fái közül. Törzsének kerülete elérte a hét métert, magassága pedig huszonhat méter volt. Már az 1800-as évek katonai térképei is jelölték, mint fontos tájékozódási pontot. Valószínű, hogy akkortájt sarjadt ki, amikor Szarvas a török uralom utáni elnéptelenedésből éledezni kezdett. A fa évszázadokon átívelő története így szorosan összefonódott a történelemmel is.
E kocsányos tölgynek nemcsak a méretei, hanem ökológiai szerepe is jelentős volt. Ágain madarak sokasága fészkelt, odvaiban és kérge alatt számos faj talált menedéket. Egyfajta élő emlékműként őrizte a valaha itt húzódó keményfás ligeterdők hangulatát. Pusztulása ezért a térség egyik ikonikus természeti értékének elvesztését jelenti.
Azért, hogy a matuzsálem emléke tovább éljen az Anna-ligetben, a fa hatalmas csonkját és jellegzetes, kettétört ágait a helyszínen mutatják be. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság számára fontos volt, hogy az ikonikus Lonovics történetét mindenki megismerhesse. Ennek érdekében egy új, interaktív emléktáblát helyeztek ki, melyet a Körösvölgyi Állatpark sétányát járva mindenki megtekinthet. Az installáció 15 pontban mutatja be a tölgy több mint háromszáz évet felölelő növekedési fázisait és a történelem, az Anna-liget párhuzamos eseményeit.
A fa saját makkjaiból neveledett új tölgyek már növekedésnek indultak, hogy a Lonovics története folytatódhasson a következő évszázadokban.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
- Légkondi helyett zöld oázis: így hűtik a növények az erkélyt és a lakást
- A Velencei-tó jövője nem csak a vízpótláson múlhat
- A hőség nemcsak minket, hanem a vízkészleteket is próbára teszi
- Ritka égi találkozás: együtt látható a Mars és az Uránusz július elején
- A nagy hőség a vízellátást is próbára teszi – ezt kérik a szakemberek
- Jelentős ökológiai vízpótlás fejeződött be a Bodrog és a Hernád térségében
2026. július 3.
Nemcsak az aszály a gond: rengeteg víz vész el Magyarországon
2026. július 1.