Indul a regisztráció az Iskolában az Erdő Program őszi ütemére
- Jó hírek, Környezetvédelem
- 2025. augusztus 25.
- 25
- 0
Augusztus 25-én 9 órától, azaz hétfőtől regisztrálhatnak a hazai köznevelési intézmények az Iskolában az Erdő Programban való részvételre, amelyben az Országos Erdészeti Egyesület Minősített Erdészeti Erdei Iskola hálózatának erdőpedagógusai 20–30 fős csoportoknak, osztályoknak tartanak országszerte ingyenes tematikus foglalkozásokat.
Az erdők talaja, kőzetei és élővilága változatos képet mutat. Az Iskolában az Erdő Program erdőpedagógiai foglalkozásain ezért 2025-ben az erdő – mint egy önmagában fenntartható életközösség – fókuszában a talajjal kerül bemutatásra. Az erdei talaj nemcsak ásványi anyagokból, vízből és levegőből áll, hanem elhalt szerves anyagokból és milliónyi élőlényből is.
A foglalkozások során a gyermekek megismerkedhetnek a humuszképződés folyamatával, az erdei talaj összetételével és élőlényeivel, illetve széles körű tudásra tehetnek szert az erdők növény- és állatvilágáról, közelebb kerülhetnek a fenntartható gazdálkodás témaköréhez, valamint betekintést nyerhetnek az erdőket kezelő szakemberek munkájába is.
Az erdőpedagógiai foglalkozásokat hazai köznevelési intézmények igényelhetik a 6–14 éves korosztály számára. A részvételhez az Iskolában az Erdő weboldalon kell regisztrálni. Erre augusztus 25-én 9 órától a keret beteléséig lesz lehetőség.
Azok az intézmények nem jelentkezhetnek, amelyek 2025 tavaszán már részt vettek a programban. Továbbra is várják az enyhén fogyatékos tanulókat oktató gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmények, illetve készségfejlesztő iskolák jelentkezését is.
Az erdőpedagógia hatékony és inspiráló nevelési forma, amelynek célja a természet tiszteletére és a fenntarthatóságra való nevelés. A programmal a szervezők szeretnék közelebb vinni az erdőket a gyerekekhez. Ösztönözni őket, hogy a jövőben minél többször keressék fel a hazai erdőket és a Minősített Erdészeti Erdei Iskolákat, vagy éppen az Erdei Vándortábor Programot.
Forrás: greendex.hu
- Az 5000 éves indiai csodamódszer
- Kukába gyűrt őszi lombok, bezsákolt élővilág
- Ezek a halak tele vannak nehézfémmel
- Óvodások és iskolások a fenntarthatóság élvonalában
- Zöld jövő az út mentén – több ezer fa telepítését kezdték meg országosan
- Tudatos jövő: Magyarország is felkerült az Európai Hulladékcsökkentési Hét térképére
2025. november 16.
Óriási darázsfészek egy dévaványai padláson – mindenki ellenőrizze a házát!
2025. november 16.
Komposztálás télen? Igen, lehetséges!
2025. november 16.
Fenntarthatóság a mindennapokban: apró lépések, nagy hatás
2025. november 15.
Kihalt a Vértes titkos fája, ami a világon csak itt élt
2025. november 15.
EM: több mint kétezer BYD gépkocsira érkezett támogatási kérelem
2025. november 15.