Hamarosan a Körösök völgyébe érkezik a Muzsikál az erdő programsorozat
Szeptember 26-28. között Gyulán és környékén rendezik meg a Muzsikál az erdő programsorozatot.
A rendezvény hagyományosan az Országos Erdészeti Egyesület Erdők Hete programsorozatának nyitórendezvénye a dél-magyarországi régióban.
Az egészséges életmód jegyében a hagyományoknak megfelelően lesz kenu- és kerékpártúra, valamint természetismereti élményséta. A gyerekeket játszóházba és bábszínházba invitálják, lesz íjász-, solymász- és komposztálási bemutató, kiállítás és szilvalekvárfőzés, emellett helyi termékeket is lehet majd kóstolni és vásárolni.
Pénteken a gyulai Almásy-kastély előtt fellép a Gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar, a Cselló XXL, valamint Petrás Mária és barátai.
Szombaton először a Mályvádi erdőben ad koncertet a Bartók Béla Vegyeskar és az Erkel Ferenc Vegyeskar, továbbá a Körös Rézfúvós Kvintett; majd a Városerdőben a Misztrál együttes és a Sárik Péter Trió lép fel.
Vasárnap a határ túloldalán, Nagyvárad közelében, Szentjobb községben folytatódik a programsorozat. Itt a Patachich Triót, Kaganovskiyt és tanítványait, a Török Tilla Triót, a temesvári Bokréta Citeraegyüttest és a Nagyváradi Művészeti Líceum fiatal tehetségeiből álló együttesét hallgathatják meg az érdeklődők.
A Muzsikál az erdő a Mátrából indult útjára 2004-ben, 22. alkalommal szervezik meg három térségben: Kecskeméten, a Mátrában és a Körösök vidékén.
Az idei év kiemelt üzenete: „Lassuljunk le az erdő természetes ritmusára!”
A szervezők célja, hogy a résztvevőket „az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába” mozdítsák.
A részletes program megtalálható a www.muzsikalazerdo.hu-n.
- Az 5000 éves indiai csodamódszer
- Kukába gyűrt őszi lombok, bezsákolt élővilág
- Ezek a halak tele vannak nehézfémmel
- Zöld jövő az út mentén – több ezer fa telepítését kezdték meg országosan
- Óvodások és iskolások a fenntarthatóság élvonalában
- EM: a kifizetésekben is kétharmados a Napenergia Plusz Program
2025. november 16.
Óriási darázsfészek egy dévaványai padláson – mindenki ellenőrizze a házát!
2025. november 16.
Komposztálás télen? Igen, lehetséges!
2025. november 16.
Fenntarthatóság a mindennapokban: apró lépések, nagy hatás
2025. november 15.
Kihalt a Vértes titkos fája, ami a világon csak itt élt
2025. november 15.
EM: több mint kétezer BYD gépkocsira érkezett támogatási kérelem
2025. november 15.