Gombafertőzés miatt bezár az ország egyik legszebb arborétuma

Megosztás:

Az ország egyik leglátogatottabb, télen is csodálatos látványt nyújtó arborétuma a Zirci Ciszterci Arborétum közösségi oldalán osztotta meg a szomorú hírt, miszerint szeptember 28-tól 2026. március végéig zárva tart.

A zárásra faállományvédelmi munkálatok miatt van szükség. Az országos jelentőségű védett természetvédelmi területen hónapokon át dolgoznak majd a szakemberek a biztonság és a fenntarthatóság érdekében – számolt be róla a Sokszínű Vidék.

Közleményükben arról írnak, hogy az arborétum, mint történeti kert és angolpark felbecsülhetetlen értéket képvisel, egyben országos jelentőségű védett terület (természetvédelmi terület) is, így minden komolyabb kertrendezést csak megfelelően körültekintő tervezés, előkészítés és hatósági engedélyeztetés után tudnak megkezdeni. Idén tavasszal megtették az első lépéseket azzal a céllal, hogy hosszú távon fenntarthatóvá és biztonságossá tegyék a parkot – most ezt a megkezdett munkát fogják folytatni.

A lezárásra a klímaváltozás és egy különösen veszélyes kórokozó felbukkanása miatt volt szükség. Az utóbbi években egy nagyon veszélyes, kifejezetten a magaskőriseket károsító kórokozó, egy gombabetegség csapott le, ami először a 2010-es évek elején bukkantfel, majd 2019-ben a lébényi erdőben is komoly károkat okozott. A fertőzés alattomosan a gyökeret és a törzset támadja, fokozatosan megfosztva a fát az élethez szükséges tápláléktól és víztől. A helyzetet tovább súlyosbították az aszályos nyarak. A növények teljesen védtelenek a gyorsan terjedő fertőzéssel szemben, így a magas kőris akár teljesen kipusztulhat Magyarországon, sőt egész Európában is.

Miként fogalmaztak, a fertőzés – ahogy az várható volt – nem állt meg a vármegye határánál, szétterjedt a Bakonyban és megjelent a zirci arborétum magas kőrisfái között is. Sajnos semmilyen módszerük nincs a védekezésre. A fákat nem tudják meggyógyítani a szakemberek. Annyit tehetnek, hogy a pusztuló példányokat eltávolítják. A szakemberek folyamatosan monitorozzák az arborétum állapotát, felmérik és kijelölik a kivágandó fákat. Ennek összegzése után derül ki, hogy mennyi fa érintett, amelyeket a következő tavaszig szükséges lesz kivágni.

Az arborétum sok mindent túlélt már a közel 300 éves történelme alatt: háborúkat, évtizedes elhanyagolást, a zord bakonyi időjárás viszontagságait. Túlélt sok-sok vihart, nehézséget és természeti csapást. A szakemberek hiszik, hogy most sem lesz ez másként.

Forrás: Sokszínű Vidék/Zirci Ciszterci Arborétum
Fotó: Facebook/Zirci Ciszterci Arborétum

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük