Fennmaradásuk érdekében szükséges az erdők ökológiai vízpótlása
- Környezetvédelem
- 2025. augusztus 7.
- 0
Elkezdődött az igények felmérése, szeptembertől pedig érdemi lépések várhatók az erdők ökológiai vízpótlásában – mondta az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára a tárca szerdai közleménye szerint "A klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatásai a Duna-Tisza közi Homokhátságon" témájú szakmai rendezvényen, Jakabszálláson.
Mocz András az eseményen kiemelte, az erdők ökológiai vízpótlása nem veszélyezteti a mezőgazdasági termelést. Ahol lehetőség van rá, a Vizet a tájba program keretében a magánerdő-gazdálkodók is jelezhetik vízigényeiket, amelyet augusztus 15-ig jelenthetnek be. Ez a program és ennek szeptemberi folytatása megfelelő alapot nyújthat a vízpótlás megoldására. Az együttműködés a vízügyi, mezőgazdasági és természetvédelmi ágazatokkal, nélkülözhetetlen a valódi előrelépéshez – írták.
Előadása szerint a klímaváltozás negatív hatásai, a tartósan aszályos időszakok miatt az alföldi térségben, különösen a Homokhátságon több ezer hektáron pusztulnak a kocsányos tölgyek, a nemes nyár, a hazai nyár fajok, a fenyők és bizonyos térségben az akácok is. Ugyanakkor az erdőgazdaságoknak minden esetben felújítási kötelezettsége keletkezik – tették hozzá.
Mocz András hangsúlyozta azt is, hogy az erdő a legmagasabb rendű életközösség, amely képes ellensúlyozni a klímaváltozás hatásait. A jövő erdeinek érdekében kiemelten fontos a felelősségteljes, előrelátó, hazai és nemzetközi kutatásokon alapuló erdőtervezés.
Ezért jött létre az Agrárminisztérium Erdőkért és Földügyekért Felelős Államtitkárságának irányításával és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum, amely célul tűzte ki az Erdészeti Klímaadaptációs Stratégia és az Alföldi térségekhez kapcsolódó cselekvési terv kidolgozását.
A fórum szakmai és tudományos szervezetek, állami, magánszereplők és társadalmi szervezetek közreműködésével az erdőgazdálkodás klímaváltozáshoz való alkalmazkodását kívánja elősegíteni. Ezek a készülő klímaadaptációs tervek útmutatást nyújtanak az erdőgazdálkodók számára – ismertette a helyettes államtitkár az AM közleményében.
A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének regionális rendezvényén a szakma egyetértett abban, hogy az erdő fogalmának átgondolása az alföldi térségek sajátosságainak figyelembevételével része lehet az átfogó alkalmazkodási stratégiának. Az erdők rezilienciájának fokozása, a biodiverzitás megőrzése, valamint a társadalmi támogatottság megszerzése a fenntartható jövő záloga – olvasható az AM közleményében.
- Elektromos motorok mágneseit mentik meg Szombathelyen
- Ruhacsere ősszel – Mi legyen azokkal a ruhákkal, amelyeket már nem hordunk?
- Avarégetés helyett komposztálás: Mit kezdjünk a lehullott levelekkel?
- Zöldnek mondják, de tényleg az? Így ismerhetjük fel a greenwashingot
- Javíttassuk vagy cseréljük? – Mikor környezetbarátabb megmenteni egy háztartási gépet?
- Őszi lomb: hulladék vagy érték? Miért ne gereblyézzünk össze minden falevelet?
2026. szeptember 12.
Ne dobd ki a túlérett gyümölcsöt: néhány ötlet, amivel még finomság készülhet belőle
2026. szeptember 11.
Papír, műanyag vagy textiltáska? – Melyiket érdemes választani bevásárláshoz?
2026. szeptember 11.
Ne pakold el még a kerti szerszámokat: ezt a 20 növényt ősszel érdemes elültetni
2026. szeptember 10.
Párás lakás ősszel – Szellőztessünk vagy párátlanítsunk?
2026. szeptember 9.