Ezer iskola vehet részt idén az Iskolában az Erdő Program rendezvényein
- Jó hírek, Környezetvédelem
- 2025. június 19.
- 0
Idén tavasszal 600 intézmény vett részt az Iskolában az Erdő Program rendezvényein, ősszel pedig további 400 iskola csatlakozhat a programhoz – jelentette be Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára sajtótájékoztatóján Bernecebarátiban, a Domszky Pál Erdészeti Erdei Iskolában.
A regisztráció augusztus 25-én indul a www.iskolabanazerdo.hu oldalon, az őszi foglalkozások októberben kezdődnek. Tavasszal a szabad helyek azonnal elkeltek, 36 ezer diák vehetett részt erdőpedagógiai foglalkozásokon, 66 erdőpedagógus közreműködésével – tette hozzá az államtitkár.
Elmondta, tavaly a program fókuszában az erdő és a fenntarthatóság kapcsolata állt, idén a talajról szóló ismereteket állították a középpontba. A gyerekek megtanulhatják, hogy az erdei talaj a természet egyik legösszetettebb élő rendszere.
Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) elnöke hozzátette; hátrányos helyzetű és fogyatékos gyermekekkel foglalkozó intézmények is egyre aktívabb részesei a programnak.
Az Iskolában az Erdő Programban az OEE által Minősített Erdészeti Erdei Iskolák erdőpedagógusai 20-30 fős csoportoknak, osztályoknak tartanak, ingyenes tematikus foglalkozásokat országszerte – ismertette.
Az OOE korosztályonként differenciált, erdőpedagógiai módszertanon alapuló oktatási programot alakított ki. A Hátizsákban az Erdő Program óvodásoknak, az Iskolában az Erdő Program – és azon belül az Erdei Iránytű alprogram -, mely az általános iskolásoknak, az Erdei Vándor Program a középiskolásoknak szól.
Az Erdei Vándortábor Program idei táborozási időszaka 20-án indul, idén 12 útvonalon közel 6000 táborozóra számítanak. A program 2017-es indítása óta már több, mint 30 ezer gyermek táborozott és mintegy 2100 pedagógus végezte el akkreditált vándortábor túravezető képzést – tette hozzá Kiss László.
- Elektromos motorok mágneseit mentik meg Szombathelyen
- Ruhacsere ősszel – Mi legyen azokkal a ruhákkal, amelyeket már nem hordunk?
- Avarégetés helyett komposztálás: Mit kezdjünk a lehullott levelekkel?
- Zöldnek mondják, de tényleg az? Így ismerhetjük fel a greenwashingot
- Javíttassuk vagy cseréljük? – Mikor környezetbarátabb megmenteni egy háztartási gépet?
- Őszi lomb: hulladék vagy érték? Miért ne gereblyézzünk össze minden falevelet?
2026. szeptember 12.
Ne dobd ki a túlérett gyümölcsöt: néhány ötlet, amivel még finomság készülhet belőle
2026. szeptember 11.
Papír, műanyag vagy textiltáska? – Melyiket érdemes választani bevásárláshoz?
2026. szeptember 11.
Ne pakold el még a kerti szerszámokat: ezt a 20 növényt ősszel érdemes elültetni
2026. szeptember 10.
Párás lakás ősszel – Szellőztessünk vagy párátlanítsunk?
2026. szeptember 9.