Egymillió fát ültetnek egyszerre Dél-Afrikában
- Környezetvédelem
- 2025. július 17.
- 0
Egymillió fát terveznek ültetni egyetlen nap alatt, szeptember 24-én Dél-Afrikában a klímaváltozás elleni küzdelem, a munkahelyteremtés és az élelmezésbiztonság jegyében.
Bernice Swarts, az erdészeti, halászati és környezetvédelmi ügyekért felelős miniszer helyettese a pretoriai Nemzeti Botanikus Kertben jelentette be a program elindítását, amelyről elmondta, hogy tárcája jelenleg véglegesíti a logisztikai követelményeket az egymillió fa ültetéséhez.
Swarts felhívta a figyelmet arra, hogy a helyi közösségeket hőhullámok, súlyos esőzések, árvizek, és kiterjedt aszályok is sújtják, amelyek olyan közösségi fellépést tesznek szükségessé, mint a tömeges faültetés. Arra bátorított vállalatokat, diákokat, a civil társadalom képviselőit, és a kormányzati szerveket is, hogy adományozzanak további fákat az egymillió mellé, amelyet szeptember 24-én, a fák hónapja alkalmából terveznek elültetni.
A faültetés az egyik olyan enyhítő tényező, amelyet e környezetvédelmi fenyegetés lelassítására ajánlanak
Ebből az okból törekszik a minisztérium a nemzeti faültetési program összehangolására, illetve megvalósítására – tette hozzá.
Swarts felidézte, hogy Cyril Ramaphosa elnök korábban utasítást adott, hogy 5 éven belül, 2026-ig 10 millió fát ültessenek, amelyek 60 százalékának gyümölcsfának, 40 százalékának pedig helyi fafajtának kell lennie.
Mint mondta, a környezetvédelmi hatás mellett a gyümölcsfák helyi közösségek megélhetéséhez is hozzájárulnak majd.
A tárcavezető-helyettes szerint a fákat szeptember 24-én egyebek mellett közintézményeknél, templomoknál, iskoláknál, rendőrőrsöknél, kórházaknál, illetve alacsony jövedelmű lakótelepek közelében fogják elültetni.
Forrás: green.hu
- Légkondi helyett zöld oázis: így hűtik a növények az erkélyt és a lakást
- A Velencei-tó jövője nem csak a vízpótláson múlhat
- A hőség nemcsak minket, hanem a vízkészleteket is próbára teszi
- Ritka égi találkozás: együtt látható a Mars és az Uránusz július elején
- A nagy hőség a vízellátást is próbára teszi – ezt kérik a szakemberek
- Jelentős ökológiai vízpótlás fejeződött be a Bodrog és a Hernád térségében
2026. július 3.
Nemcsak az aszály a gond: rengeteg víz vész el Magyarországon
2026. július 1.