De szép zöld mező! Vagy inkább rét?
- Környezetvédelem
- 2025. augusztus 31.
- 16
- 0

Utazásaink során számos helyen láthatunk hatalmas zöld mező mellett kisebb-nagyobb kiterjedésű füves részeket, melyeket sokszor csak rétként említünk.
A gyepes területek különböző neveit legtöbbször egymás szinonimájaként használjuk, ám mégsem teljesen ugyanazt jelentik.
Gyep
Olyan gyepalkotó növényekkel borított földterület, amely vagy természetes módon, vagy mesterségesen, vetés által jött létre. A természetes gyepek környezetvédelmi szempontból rendkívül értékesek, ugyanis számos – sokszor védett – állat és növényfajnak adnak otthont, valamint elősegítik a biodiverzitás megőrzését is. A gyep a mezőgazdaságban legelőként vagy kaszálóként funkcionál. Nem azonos a kertekben vagy parkokban látható pázsittal, amely rövidre nyírt, apró szálú, finom levelű, vetett fűfélékből áll.
Tisztás
Fás részeken, legfőképpen erdőkben előforduló füves terület, melyet eredetileg fák borítottak, ám vagy az emberi tevékenységek nyomán (pl. erdőirtás) vagy valamilyen természetes ok miatt (pl. a terület fekvése) eltűntek vagy soha nem is nőttek rajta fák. A tisztásokat legelőként vagy kaszálóként is hasznosíthatják.
Mező
Olyan nyílt terület, amelyet mezőgazdasági tevékenységekre használnak. A mező lehet szántóföld, legelő, kaszáló vagy rét is.
Rét
A rét olyan füves terület (ideértve a mesterségesen füvesített területeket is), amely legalább 5 évet meghaladóan, ugyanazon területen helyezkedik el, és amelynek fűtermését rendszeresen kaszálással hasznosítják, tekintet nélkül arra, hogy esetenként legeltetik. Létezik természetes rét, mely emberi tevékenység nélkül alakul ki, és mesterséges rét, amelyet vetéssel hoznak létre.
Kaszáló
A kaszáló egy állandóan füvet termő terület (rét vagy mező), melynek termését kizárólag rendszeres kaszálás útján, szénaként hasznosítják.
Legelő
A legelő olyan füves terület (ideértve a mesterségesen füvesített területeket is), amely legalább 5 évet meghaladóan, ugyanazon a területen helyezkedik el, és amelyet rendszeresen legeltetéssel hasznosítanak, tekintet nélkül arra, hogy esetenként kaszálják.
Mező – a füves élőhelyek fontossága
Talán sokan nem is gondolják, de az erdőkhöz hasonlóan a füves területeken is rendkívül gazdag életközösség található, ezáltal hatalmas ökológiai értéket képviselnek. Jellemző növényei a különböző fűfélék (perjék, csenkeszek stb.) szárazságtűrő és napfénykedvelő lágyszárúak (pl. kakukkfű, zsálya, különböző virágos növények), pillangósvirágúak (pl. bársonykerep, vöröshere). Rovarok, lepkék, hangyák, pókok, tücskök és bogarak ezreinek, csigáknak, kétéltűeknek és számos kisemlősnek adnak otthont ezek a rendkívüli területek, így ha legközelebb a kirándulás során megpihenünk egy tisztáson, vagy autós utazásunk közben az út mellett egy egyhangúnak tűnő rétet látunk, jusson eszünkbe, hogy mennyi élőlény lakozik benne!
Forrás: green.hu
2025. október 2.
Már lehet regisztrálni az Erőművek éjszakájára
2025. október 2.
Már zajlik a hatodik kihalási hullám a Földön
2025. október 1.
Ismét madárszámlálásra várják a természetbarátokat
2025. október 1.