Az ipariakkal együtt már több mint 300 ezer naperőmű üzemel Magyarországon
- Zöldenergia
- 2025. február 17.
- 0
Az ipariakkal együtt már több mint 300 ezer naperőmű üzemel Magyarországon, tavasszal a háztartási napelemes rendszerek önmagukban elérik ezt a mérföldkövet - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium.
A MAVIR előzetes adatai szerint februárra 7750 megawatt fölé nőtt a hazai naperőművek összes beépített teljesítménye. A kapacitás közel kétharmadát, együttesen mintegy 5000 megawattot adott a nagyjából szintén 5000 ipari és saját célra termelő létesítmény.
A háztartási rendszerekből már több mint 296 ezer működik, többségük családi házak tetején. Számuk 2010-hez képest az ezerszeresére nőtt, hónapokon belül felülmúlja a 300 ezret.
A Napenergia plusz programban több mint 21 ezer pályázónak eddig megítélt 86,6 milliárd forintból egyre több projekt jut el a napelemek és energiatárolók telepítéséig.
A minisztérium emlékeztetett: Magyarországon megtermelt energia negyede származott tavaly a naperőművekből. A 25 százalékos adat a legkedvezőbb Európában, ezzel átvettük az első helyet a rangsorban a 2023-as éllovas görögöktől.
A magyar családok jelenleg a vidéki otthonfelújítási programban kaphatnak támogatást napelemes rendszer és akár energiatároló beszerzéséhez és felszereléséhez – fűzte hozzá az EM.

- Légkondi helyett zöld oázis: így hűtik a növények az erkélyt és a lakást
- A Velencei-tó jövője nem csak a vízpótláson múlhat
- A hőség nemcsak minket, hanem a vízkészleteket is próbára teszi
- Ritka égi találkozás: együtt látható a Mars és az Uránusz július elején
- A nagy hőség a vízellátást is próbára teszi – ezt kérik a szakemberek
- Jelentős ökológiai vízpótlás fejeződött be a Bodrog és a Hernád térségében
2026. július 3.
Nemcsak az aszály a gond: rengeteg víz vész el Magyarországon
2026. július 1.