AM: összefogással zöldebb jövőt építünk
- Jó hírek, Környezetvédelem
- 2025. március 24.
- 19
- 0
A mai nap nemcsak egy ültetésről szól, hanem arról is, hogy közösen formáljuk élhetőbbé településeinket - jelentette ki Tállai András, az Agrárminisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a Településfásítási Program kácsi ültetésén a tárca közleménye szerint.
Az államtitkár elmondta, hogy az Országfásítási Program eddigi négy ütemében 56 ezer sorfát ültettek el 1500 településen, több mint 2,5 milliárd forint támogatással.
A kiemelt érdeklődés miatt az ötödik ütemben 21 300 fára bővítette az Agrárminisztérium az igényelhető mennyiséget, így 1700 település juthat fához.
Tállai András ismertette, hogy az idei tavaszi ültetés során a legkisebb, 400 lélekszám alatti települések kapnak fákat, összesen 455 helyszínen 4550 darabot ültetnek el. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 39 településen 390 fa kerül a földbe. Cél, hogy 2026 tavaszára 76 ezer, majd 2026 év végére pedig 100 ezer sorfa tegye zöldebbé hazánkat. Az erdősültség növelésével is hozzájárulunk egy fenntarthatóbb jövőhöz – tette hozzá.
„Egy fa akkor marad erős, ha mélyen gyökerezik – ahogyan egy közösség is összefogással teremthet maradandó értékeket. Ültessünk ma, hogy a jövő nemzedékei is élvezhessék munkánk gyümölcsét”
– hívta fel a figyelmet a közlemény szerint.
- Az 5000 éves indiai csodamódszer
- Kukába gyűrt őszi lombok, bezsákolt élővilág
- Ezek a halak tele vannak nehézfémmel
- Zöld jövő az út mentén – több ezer fa telepítését kezdték meg országosan
- Óvodások és iskolások a fenntarthatóság élvonalában
- Helyben maradó értékek: 680 millió forint a fenntartható természetvédelemért
2025. november 16.
Óriási darázsfészek egy dévaványai padláson – mindenki ellenőrizze a házát!
2025. november 16.
Komposztálás télen? Igen, lehetséges!
2025. november 16.
Fenntarthatóság a mindennapokban: apró lépések, nagy hatás
2025. november 15.
Kihalt a Vértes titkos fája, ami a világon csak itt élt
2025. november 15.
EM: több mint kétezer BYD gépkocsira érkezett támogatási kérelem
2025. november 15.