A BYD bemutatta az eddigi leggyorsabb elektromosjármű-töltő platformját
- Zöld rendszám
- 2025. március 18.
- 13
- 0
A kínai BYD bemutatta az elektromos járművek (EV) továbbfejlesztett, 1000 voltos nagyfeszültségű platformját, amely olyan gyorsan tölti majd az autókat, mintha benzinnel tankolnának - közölte a vállalat elnöke.
Vang Csuan-fu, a BYD elnöke egy élőben közvetített eseményen ismertette az új platformot, amely elmondása szerint az első olyan technológia az iparban, amely 1000 voltos nagyfeszültséget és ultragyors töltést tesz lehetővé. A szuper e-platform 1000 kilowatt (kW) csúcs töltési sebességre lesz képes: egy másodperc alatt 2 kilométerhez elegendő maximális töltést biztosít.
„Az iparágban korábban öt perc töltéssel lehetett elérni a 255 kilométernyi hatótávot, de az új technológiával ugyanennyi ideig tartó töltéssel már több mint 400 kilométernyi hatótávot képes felvenni a szuper e-platformmal működő autók akkumulátora”
– magyarázta Vang Csuan-fu.
A vállalat közlése szerint az új platform várhatóan először a Tang L és a Hang L prémium modellekben jelenik meg.
A tervek szerint több mint 4000 ultragyors töltőállomást építenek Kínában, hogy a technológiát országszerte elérhetővé tegyék – fűzték hozzá.
- Az 5000 éves indiai csodamódszer
- Kukába gyűrt őszi lombok, bezsákolt élővilág
- Ezek a halak tele vannak nehézfémmel
- Óvodások és iskolások a fenntarthatóság élvonalában
- Zöld jövő az út mentén – több ezer fa telepítését kezdték meg országosan
- Tudatos jövő: Magyarország is felkerült az Európai Hulladékcsökkentési Hét térképére
2025. november 16.
Óriási darázsfészek egy dévaványai padláson – mindenki ellenőrizze a házát!
2025. november 16.
Komposztálás télen? Igen, lehetséges!
2025. november 16.
Fenntarthatóság a mindennapokban: apró lépések, nagy hatás
2025. november 15.
Kihalt a Vértes titkos fája, ami a világon csak itt élt
2025. november 15.
EM: több mint kétezer BYD gépkocsira érkezett támogatási kérelem
2025. november 15.