3000 elektromos gépkocsira fizettek ki támogatást a vállalati programban
- Zöld rendszám
- 2025. április 10.
- 12
- 0
A céges járműflották zöldítését ösztönző pályázaton több mint 2700 nyertesnek utaltak már járművenként átlagosan 3,9 millió forint vissza nem térítendő forrást. Az eddigi kifizetések a szerda reggeli adat szerint 3046 gépkocsi megvásárlását segítik - közölte hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A tavaly februárban indult vállalati e-autó program 30 milliárdos keretösszegét majdnem teljes egészében lefedik az igényelt összegek. A 29,7 milliárd forint összértékű kérelmek alapján több mint 4700 szerződést kötöttek meg eddig 21,3 milliárd forintra. A sikeresen pályázó gazdasági társaságok már több mint 11,8 milliárd forintot kaptak kézhez.
A minisztérium tájékoztatása szerint
az elutalt támogatások a legnagyobb darabszámban a BYD autóinak beszerzéséhez járulnak hozzá. A kifizetések mintegy negyedéből (764) a kínai gyártó termékeit vásárolják meg a cégek. Száznál több jármű után fizettek állami hozzájárulást a Tesla (557), a Volvo (295), a Hyundai (204), a Nissan (166), a Volkswagen (110) és a Dacia (108) típusaira.
A minisztérium emlékeztetett arra, hogy az eredetileg március végi benyújtási határidőt annak lejárata előtt 2025. december 1-ig hosszabbították meg. A pályázatot várhatóan jóval korábban felfüggesztik majd, de a feltételeknek nem megfelelő vagy visszavont próbálkozások miatt még mindenképpen érdemes jelentkezni – hívták fel a figyelmet.
A tiszta és csendes autók üzemeltetése nemcsak környezetkímélő, hanem olcsóbb is, mint a hagyományos hajtású gépkocsiké. Március végéig több mint 77 ezer tisztán elektromos járművet helyeztek forgalomba Magyarországon. A leginkább klímabarát állomány ezzel 2020 elejéhez képest a tízszeresére nőtt – összegezte az EM.
- Az 5000 éves indiai csodamódszer
- Kukába gyűrt őszi lombok, bezsákolt élővilág
- Ezek a halak tele vannak nehézfémmel
- Zöld jövő az út mentén – több ezer fa telepítését kezdték meg országosan
- Óvodások és iskolások a fenntarthatóság élvonalában
- Tudatos jövő: Magyarország is felkerült az Európai Hulladékcsökkentési Hét térképére
2025. november 16.
Óriási darázsfészek egy dévaványai padláson – mindenki ellenőrizze a házát!
2025. november 16.
Komposztálás télen? Igen, lehetséges!
2025. november 16.
Fenntarthatóság a mindennapokban: apró lépések, nagy hatás
2025. november 15.
Kihalt a Vértes titkos fája, ami a világon csak itt élt
2025. november 15.
EM: több mint kétezer BYD gépkocsira érkezett támogatási kérelem
2025. november 15.