Megválasztották Magyarország kedvenc erdei bringaútját
- Jó hírek, Környezetvédelem
- 2025. október 11.
- 0
Véget ért az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) szavazása, amelyen immár ötödik alkalommal választották meg Magyarország legkedveltebb erdei kerékpárútját.
A döntőbe jutott öt útvonal közül idén a legtöbb szavazatot – és ezzel az Év Erdei Kerékpárútja 2025 címet – a Vértesben kanyargó Szárliget–Csákvár szakasz nyerte el.
Ez a gyönyörű útvonal a Vértes szívében vezet, árnyas erdei ösvényeken, dombokon és lankákon keresztül. A bringázók útközben megpihenhetnek a Szálláskúti Vadászház mellett, megcsodálhatják a régi kőfejtők sziklafalait, a Fáni-völgy csendjét vagy az impozáns Ördögszószék szikláját. Aki pedig szeretné igazán átélni a természet közelségét, az MTB-vel, gravellel vagy trekking bringával is nekivághat – igazi felfedezőknek való élmény!
A szavazás szoros versenyt hozott:
A Szántódpuszta–Jabapuszta útvonal a Balaton közelségével és nyugalmas hangulatával hódított. Míg a Pilismarót–Kétbükkfa-nyereg szakasz a Dunakanyar egyik legszebb bringás élményével végzett a harmadik helyen.
Az OEE célja ezzel a kezdeményezéssel, hogy bemutassa a fenntartható erdőgazdálkodás fontosságát, népszerűsítse az aktív, természetközeli életmódot, és felhívja a figyelmet az erdei kerékpározás szabályaira is. A szervezet ehhez egy kiadványt is készített – „Tudatos kerékpározás Magyarország erdeiben” címmel –, amely ingyenesen elérhető az OEE honlapján.
Korábbi évek győztesei közé tartozik többek között a Bakonyban, Szolnokon, a Bükkben és Nógrádban található erdei kerékpárút is. Mind-mind különleges helyszínek, amelyek megmutatják, milyen sokféle arcát kínálják hazánk erdei a bringázás szerelmeseinek.
Forrás: greendex.hu
- Fenntartható szőlészet: hogyan hasznosítsd a metszési venyigét
- Elhunyt Lehoczki László, a magyar mentőkutyás szolgálat ikonikus alakja
- A kácsi fantom titka – újabb védelmet kap az egyedülálló csigaközösség és élőhelye
- A Baradla-barlang klimatológiai viszonyai
- Év Fája 2025: különleges múltjával és ritkaságával hódított a kecskefűz
- Az avarégetés rejtett veszélyei
2025. december 6.
269 új busszal újult meg a magyar buszflotta 2025-ben
2025. december 6.
2026 a Legelők Éve – Miért életbevágó a pásztorok tudása?
2025. december 6.
Karbonlábnyom a mindennapokban: döntések, amelyek számítanak
2025. december 5.
A mezei nyulak 80–90%-a veszélyben van Békés vármegyében
2025. december 5.
Több mint ötezer kifizetés az energetikai otthonfelújítási programban
2025. december 5.