Környezetvédelem
2025. október 3.
22
Nem rang, hanem küldetés – ez az erdészcsillag üzenete
A rendőrök is viselnek csillagokat, a katonák is. De azt már kevesen tudják, hogy bizony az erdészeknek is van egy, s ennek semmi köze az égitestekhez!2025. október 3.
19
Vadregényes élmény új köntösben: megújult a Holdvilág-árok
A Pilisi Parkerdő Zrt. befejezte a Holdvilág-árok természetvédelmi és ökoturisztikai felújítását, így az egyik leglátogatottabb hazai szurdokvölgy biztonságosabban, több élményt kínálva fogadja a természetjárókat – hangzott el a túraútvonal ünnepélyes átadásán.2025. október 2.
20
Már zajlik a hatodik kihalási hullám a Földön
Most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld 4,5 milliárd éves történetében – jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjainak a biodiverzitásról tartott előadásában.2025. október 1.
52
Ismét madárszámlálásra várják a természetbarátokat
Október 4-én, szombaton a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság is bekapcsolódik az Európai Madármegfigyelő Napok programjába.2025. október 1.
22
Gombafertőzés miatt bezár az ország egyik legszebb arborétuma
Az ország egyik leglátogatottabb, télen is csodálatos látványt nyújtó arborétuma a Zirci Ciszterci Arborétum közösségi oldalán osztotta meg a szomorú hírt, miszerint szeptember 28-tól 2026. március végéig zárva tart.2025. október 1.
19
A termálfürdők fenntarthatóságáért indult nemzetközi kutatás Herkulesfürdőn
Az Academia Europaea támogatásával, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) kutatócsoportjának vezetésével nemzetközi projekt indult, amely a herkulesfürdői hévizek utánpótlódását vizsgálja. A kutatás célja, hogy izotóphidrológiai módszerekkel támogassa a termálvízkincs védelmét a klímaváltozás és a túlhasználat jelentette kihívásokkal szemben – számolt be róla a HUN-REN.2025. szeptember 30.
18
Egyre kevesebb víz, egyre nagyobb baj – a villámaszályok árnyékában
Az Energiastratégia Intézet legújabb publikációjában a villámaszályok és a hőség ökoszisztémára gyakorolt hatásait vizsgálta.2025. szeptember 30.
41
Hulladékból erőforrás: így segít a Pannon Egyetem a biohulladékok újragondolásában
A konyhában kidobott kenyérvégek, a zöldséghámozáskor keletkező héjak vagy éppen a kerti nyesedék – mind biohulladék, amely elsőre jelentéktelennek tűnik, valójában azonban globális kihívást jelent. Az ENSZ adatai szerint évente 1,3 milliárd tonna emberi fogyasztásra szánt élelmiszer kerül a kukába világszerte.2025. szeptember 30.
19
Erdők, játékok, élmények – egy hét a természetért
Több mint 100 programmal készülnek az Erdők Hete rendezvénysorozat kapcsán szeptember 29. és október 5-e között az állami erdészeti társaságok, az idén az esemény célja az erdők klímavédelemben betöltött szerepének bemutatása a társadalom, és főképp a fiatalok számára – közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel.2025. szeptember 29.
28
A kukában végzi a vacsora – Nő az élelmiszerpazarlás Magyarországon
Ma van az élelmiszerpazarlás elleni világnap, ami ideális alkalom alaposabban megvizsgálni a háztartási élelmiszerhulladék mennyiségének és összetételének hazai helyzetét.Nincsenek bejegyzések ebben a kategóriában.
2025. október 27.
Gímszarvas trófeaszemle a Mátrában
2025. október 27.
Biotikai adatgyűjtés a Hernádon
2025. október 27.
Nyári vízszinttel telel az Alcsi Holt-Tisza
2025. október 26.
Egy apró hős a figyelem középpontjában: a magyar szöcskeegér
2025. október 26.
Újabb kétmilliárd forint az erdők klímavédelmi szerepének erősítésére
2025. október 26.